Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 1-25. szám)

1900-01-14 / 2. szám

BALATONVIDEK ájának első jelenete véget ért. A szoinoru eset második jelenete az ifjú áldozatok végső tisztességével szerdán tél 4 órakor a keszthelyi alsóvárosi sírkertben nyert folytatást s bevégzést. De milyen temetés is volt az! Nem volt ott halotti pompa, fényűzés, de annál mályebb, égetőbb a fájdalom, az áldozatok földig sújtott szülei s hozzátartozóik szivében, annál közvetlenebb, őszintébb a részvét az óriási gyászoló sokaság lelkében.) Egyszerű munkások voltak az áldozatok, az egyszerű munkásnép százainak könyei kisérték őket utolsó utjokban ! Ez a szegény muukásnóp százainak ez őszinte rószvétmanifestatiója, a halotti zsolozsmák bánatos akkordjai hatása alatt egy bántó gondolat, egy fájó érzés lopózott szivembe, mely engem arra kényszeritett, hogy vizsgáljam, kutassam, váljon e nagy sokaságban előkelőbb iparosaink, polgáraink s intelligentiáukból láthatnék e valakit, ki résztvevő megjelenésével a szerencsétlen szülök bánatát enyhítené a jelenlevő, könyező nagyszámú muukásnóp gyászát felemelné. Es én nem láttam ott senkit. Csak a zokogó muukásnóp sokaságát! Hát ez lenne az a sokat hangoztatott, egyenlőség, testvériség ! ? A legnagyobb szerencsétlenség sem volna képes a sziveket a fájdalomban osztozó szeretetben egyesíteni ? Nem ! Nem a hangzatos jelszavakban, hanem az evangelium megszentelt talaján teremnek az igazi felebaráti szeretet, a részvét nemes virágai. Mit érnek a jelszavak, ha azoknak életet nem ád az őszinte felebaráti szeretet. Mit gondolhat az a szegény munkásnép, ha oly sokak ajkairól hallja elhangzani a humanismus emberszeretet nagy szavait de ha látja, hogy azok a gyakorlatban vajmi ritkán érvényesülnek ? Mily nemesítő, felemelő lett volna ránézve, ha látja, hogy legalább a szerencsétlenségben, a fájdalomban egyesülnek a sser«tet, a felebaráti résztvevő szeretet érzelmei. Gyógyító balzsamként hatna az megsebzett szivére, ha látná, hogy a külömbözö osztályokat, az egész emberiség közös végzete legalább a szerencsétlenségek óráiban egyesíti. Az igazi felebaráti szeretet e magaslatán állva, mily könnyű szerrel orvosolhatná, különösen a munkás osztály szivében, lelkében fel-feltünedezö elégedetlenségi sebeket. De hagyjuk ! azok a kihűlt fiatal szivek már nyugosznak sírjukban. Bókéjüket nem zavarja többé semmi, a mi földi. Végső fohászuk, elhaló szavuk is Istené volt. Reméljük, Isten meghallgatta fohászaikat s véguélküli irgalmának országába fogadta koráu elköltözött árva lelküket s ha Isten országábaj] eljutottak, imádkozni fognak nehéz kórágyon kínlódó, szenvedő testvérükért Annáért. De nem halt ki az irgalom még e földről sem ! Ugy hiszem akadnak nemes szivek, kik a nagy-ou sújtott szegény szülőket e nagy csapások közt, insógükbeu jótéteményeikkel vigasztalják s a kórágyon szenvedőt a szeretet írgalmasságával ápolják. Hátra van meg a szomorú tragédia harmadik jeleuete a felelősség kérdése. Kit terhel a felelősség egész súlyával, azt. kideríteni s a megbomlott erkölcsi rendnek teljes elégtételt szolgáltatni : a hatóság feladata. Bár ugy vagyunk értesülve, hogy Sziva Ede téglamester Üugár S. társtulajdonos jelenlétében figyelmeztette az összes munkásokat az előlfordulható partszakadásra, mégis tekintve a munkásoknak alacsonyabb fokú értelmi itélö és megfigyelő képességót, az ezzel járó vigyázatlanságot, vakmerőséget, tekintve a sok esőzés következtébeti beálló földomlást, rendén valónak találtuk volna, ha a munkások, miután a veszély bekövetkezhetőségóre figyelmeztettek az ottani munkától erélyesen eltiltatnak. A szükséges erály sok ily szerencsétlenséget háríthatott volna már el. Farsangi gondolatok. Karneval herceg-urfi megérkezett. Ajakán pajkos mosoly, szemében gyújtó láng, fején a bohóság kakasharangos zöld sapkája, hóna alatt a jövő század rózsás arcú menyasszonyainak s vőlegényeinek névsora van. Tovaszáll előle a bánat felhője, nyomában kiragyog a jókedv sugara ; sziveket babonáz, tréfás kópóságokon töri az eszét; hajnalt fest a kislányok arcára, reményt fakaszt az aggszüzek szivében. Maga az uralma is viszás : télvíz idejére esik s mégis pünkösdi királyság ; jogar a közében s m

,

:gis csak móka az egész élete ; uralkodónak mondják s mégis az udvari bolond szerepében tetszeleg. Üdvöz légy Karneval! Lázas sietség, szokatlan felfordulás mindenütt. A lányos házak divattermékké alakulnak ; virágnak, selyemnek nagy a kelete, szabónőnek, fodrá^znónek, magas az ázsiója. A délutáni kávézsúrokon valóságos haditanáeskozások. esztetikai vitatkozások folynak ; minden nagynéni, egy-egy hivatott kritikus, kitől fellebbezés nem adatik. S ha esetleg mégis ellent mernek mondani neki a családban, sötét arccal, prófétai hangon csak annyit kell mondania : Jól van, ám tegyetek igy, tegyetek ugy, de lelketek rajta, ha tönkre teszitek szegény kis húgom jövőjét! S képzeletükben már szinte látják a romba dőlt esküvői oltárt, az ősszeszakadt menyaszszonyi fátyolt s a sárba hullott mirtuszkoszornt, Persze, hogy a nagynéninek lesz igaza ! Hanem ugy gondolom, van ennek a farsangi vígságos időnek komoly háttere is. Avagy ki merné állítani, hogy a mulatságnak csak mulatság, táncnak, bálnak, jókedvnek, sugárnak csak a szórakozás a célja ? Az élet sok komoly színmüvének ekkor folyik le az elsó felvonása és sok mostani pajzán szerelmi kötődésnek komoly házasság a vége. S épen ez okon kivántam egyet s mást megemlíteni. Tessék meghinni, nem a magam eszméit tolmácsolom ; Karneval herceg-urfi mondta toll alá, mert bántja, hogy egyre gyérül a házasságok száma s ha mit kötnek is, abban sincsen sok köszönet. íme ő hercegségének jó tanácsai : I. A mamáknak. Ne minél felcicomázottabb, hanem inkább minél háziasabb lányokat ügyekezzenok a bálokba vinni ; a pompa, fény és csillogás csak elveszi, nemhogy meghozná a fiatalemberek házasuló kedvét. A vőlegény nem dúvad, hogy hajtó vadászatot rendezzenek reá. Ne is a pénzt, ne is a rangot nézzék a leendő vőben, hanem az embert. Őszinteség és szerelem kell minden jóravaló házassághoz ! A házastársak egymásban való csalódása a legbiztosabb hóhérja minden boldogságnak. II. A lányoknak. Semmi érzelgés, semmi flirt! Őszinte naivságuk, hamvas arcuk, gyermeteg kedélyük a szerelmi hadjárat semmi kétes segédcsapataira sem szorul. Ne azt tartsák legnagyobb szerencsétlenségnek, ha az idén még nem jutnak főkötő alá : várt leány várat nyer. A mamák jótanácsa sokat ér, de szivüknek sohase mondjanak ellen. Zilahi Ágnes konyhaművészetének tudása többet ér három kötet francia szótárnál s négy ládányi naturális regénynél. Férfias jellem, önzetlen lélek, szerető sziv felette állanak a bárói koronának, az indiai banknak és a világ . . . legfessebb bajuszának ! III. A gavalléroknak. Három dolog alázza inog legjobban a férfiakat: a gyávaság, az önzés és — a hozományvadászat. Pénz elfogy, asszony megmarad. Anyát adjanak gyermekeiknek, ne divatbábot. Jóság, tisztaság, háziasság a legszebb toalettje a leányoknak. S végre — az agglegénység ízléstelen és csuuya dolog, az idő meg gyorsan elrepül . . . I' l' somok írójának. Jó volna pár sorban megírni, hogy a mulatságokon több jókedvet, kevesebb pompát óhajtok. S ha mulatnak is, gondoljanak a *zegény nyomorgókra, a társadalom betegjeire. Derűs kedélyhez illik igazán a jótékonyság. De ne magukat gazdagítsák mindig az egyesületek, hanem gondoljanak azokra is, kik az alamizsnára igazán rászorulnak. A műkedvelő matinékon „olcsóbb virág, kevesebb költS

l'J" legyen a jelszó, s a drága, mégis muló, hervatag csokrok helyett egy kis maradandó s mégis jutányosabb emléktárgy jutalmazza hölgyeinket. V. Mindeneknek. A jókedv ünnepe megkezdi ídütt, a szomorúság tehát legszigorúbban tiltatik. Kik -zivet találnak, a magukéval együtt haladéktalanul a tulajdones rendelkezésére ^botemóny egymaga is elég bizonyság lenne rá" Egy másik kötetet veszek a kezembe ; egyszerű a cime : »Edes anyám,« egyszerű sziv irta, a Pósa Lajosé, egyszerű az is, kihez irta, az a fejkendős, kedves öreg asszony, az édes anyja. Égy egész kötet vers az édes Anyáról ! Mikor olvastam s letettem e könyvet, önkénytelenül felsóhajtottam : »de boldog fiu az, kinek ilyen anyja van s mily boldog lehet az az anya, kit igy szeret a fia!« Nem nyilatkozik meg ugyan ezen versekben Petőfi csapongó kópzelme vagy ideális érzelme, nem találjuk meg tán bennük Arany művészi nyelvét vagy Vörösmarty classikus tökélvét, de van bennük sok, igen sok szeretet s ez tökéletesen megveszi szivünket. Nagyon megszeretjük belőlük a Balog partján élő. fonogató, kedves öreg Pósa n^nit; ismerjük csibéit, duruzsoló cicáját, Csákó tehenét, s mikor már oiem olvassuk is a róia • szóló verseket, mint jó ismerősre gondolunk rá. Szerettem volna egyetkettőt megismertetni ezen versekből, de nem tudok választani, annyira szép valamennyi. Nem 1ndom. melyiknek sdjam az elsőbséget; ugy vagyok velük, mint a virággal; az a legszebb mindig, melyet látok, melynek illatát érzem ; xigy vagyok velük, mint a magyar nótával, mindig az a legszebb, a melyiket éppen hallok. Virágillat száll ki valamennyiből, magyar nóta csendül meg mindenikben, hogyne, hisz : ezt a Balog-folyó susogta, azt az erdő zúgta el, emezt a vadgalamb búgta el, amazt a mező nyitotta, meg Pósa Lajos kótája, a pacsirta nótája. Móra István költő-tanitóuak: »Édes Anyámnak t c. költeménye szintén fényes bizonysága az anyai szeretet, hatalma és befolyásának. Legszebb része az, midőn a lelkileg b^teg fiu auyjához tér meg s igy könyörög hozzá : Hazajöttem anyám, Beteg vagyok lelkem, Anyai szerelmed Gyógyítson meg engem. Taníts meg engemet Még egyszer nevetni, Taníts meg remélni, Taníts meg szeretni. Vigy el, aliogy régen. Az első misére, Mutasd meg még egyszer Az utat az égre. Uyy-e meg vannak még -1 glóriás szentek, Akik énnálam is Még többet szenvedtek. Mutasd meg örizöm. Az Isten bárányát, Mondd, hogy csókoljam meg. A feszület lábát. A nagy kereszt alatt Térdeljünk le ketten, S mondjuk el, mint régen

t Hiszek egy Istenben .... A magyar népköltészet is mindig nagy szeretettel vette és veszi tárgyul az anyai ós gyermeki szeretetet. Az elhalt anya szeretete u'án sóvárgó gyermekek s az árvákat a siron tul is gondozó anya nem ritka jelenségek a nép dalaiban, meséiben s balladáiban. Ezen eszme egyik legsikerültebb feldolgozása Gyulay Pál: »Éji látogátás«-a. A szerető gondos anya felkél sírjából, meglátogatja elhagyott árváit, lefekteti, betakarja, csókolgatja, csitítgatja, mig a gyermekek az anyai szeretet gondoskodása mellett elalusznak. A szép alapeszmét, az anyai szeretet halhatatlanságát fejezik ki a vógsorok: Oh a sir sok mindent elfeled, Bút örömet, fényt, szerelmet, De ki gyermekét szerette, Gondját a sír el nem temette. Az anyai sziv aggodalmát s minden sérelmét megbocsájtó szeretetét gyönyörűen, meghatóan fejezi ki egy régi francia dal, melyet Kiss József fordításában biruuk :