Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 1-25. szám)

1900-03-18 / 11. szám

1900. március 18 BALATONVIDEK 7 Március idusa. A tavasz első fuvallata meghozta a ma­gyar szabadságot 52 évvel ezelőtt. Európa népei izzó kráteren állottak akkor. Az egyenlőség, testvériség és szabadság eszméinek elnyomása képezte a vulkánt, melyuek kitörését a párisi februári forrodalorr jelezte, 1848-ban, a lavina elsodorta a zsaruokokas, a reakció hatalmaskodó alakjait Európa-szerte. Bécsben megbukik a ha­talmas Metternich, e kir hal le tára a pesti ma­gyar ifjúság, melynek lelke Petőfi volt, kivivta mindazt, amit Széchényi nagy szelleme kieszelt néjje boldogságára, de csak lassú ós biztos poli­tikával akart megvalósítani. Lehullottak a sajtó bilincsei, felszabadult a jobbágyság százados igájából, a törvényelőtt egyenlővé lett: mágnás, nemes és nem nemes egyaránt, lett az országnak független felelősminiszt.eriuma, szóval megva­lósultak mindazon nemes eszmék, melyekórt >buzgó imádság epedett száz ezerek ajakán«. S mindez egy rövidke nap munkája volt, ép azért kitörülhetetlen az 1848 iki március 15-nek em­léke a magyar szivekből. A kegyelet ünneppé avatta március Idusát s az ország minden zu­gában megülik e napot, melyen 62 évvel ezelőtt először hangzott el halhatatlan Petőfink aj­kairól a "Talpra magyar« . . . Keszthely város is hagyományos kegyelettel ülte meg március 15-nek ünnepét. A város legtöbb épületén nem­zeti zászló lengett, a negyvennyolcas öreg hon­védek reggel 9 órakor szentmisére vonu'tak Trsztyánszky Károly vezetése alatt, a misét Berkes Ottó főgimn. tanár tartotta. Mise után a szegény öreg honvédek villásreggelit kaptak a sörházkertbeu Reischl Vencel szívessége s több polgártársunk adománya folytán. Unuepélyt rendezett városunkban : a kir. gazd. intézet, a kath. főgimnázium, a keszthelyi iparosok ön­képzőköre egyesülve az Iparosok dalkörével és a kath. legényegylet. Ez ünnepségek lefolyá­sáról valamint a szomszédos városok ünnepeiről a következőkben számolunk be röviden. A gazd. tanint. hallgatósága megünnepelte már­cius idusát a tanári kar és az intézeti ifjúság körében. Az ünnepélyt a dalárda nyitotta meg a Szózat, tlöadásával, amely után Virág I. é. h. a »Talpra inagyar«-t adta elő nagy hatással. Majd Papp Gábor II. é. h. csinos felolvasást! tartott a márciusi eseményekről, a melyért zajos tapsokat kapott. Málik I. é. h. szavalata után Raskay I. é. h. adta elő Petőfi a • Nem­zethez* c. költeményét, a melynek kiváló és hatásos előadásáért zajos tapsoklan részesült. A dalárda a >HyUiUU>« eléneklésével fejezte be a szép ünnepélyt. A kath. főgimn. ifjúsága és tanári kara d. u. 2 órakor tartotta az intézet, tornatermében a szabadság emlékünnepét. Az ünnepélyt. Kölcsey »Hyinnus«-a nyitotta meg, melyet, a vegyeskur énekelt. Ezután Erdődy László VI o. t. szavalta el inéi}' érzéssel és leikesedés.-el Kozma Andor ^Szabadság napja« c. költeményét. Az ünnepi beszedet, mely az 52 év előtti márc 15-kének lefolyását, é» a szabadságharc fontosabb mozza­natait ecsetelte, Magasházy László VIII. O. t., az önképzőkör elnöke tartotta igazi művészettel előadott s gondosan, költői lendülettel megirt beszédét lelkes éljenzés jutalmazta. Erre az énekkar a »Nemzet,i dal«-t és az >Ezer eszten­deje annak* c. népdalt énekelte el. Majd Varga Jenő VII. o. t,. szavalata következett, ki Patyi István Magyar zászló c. alkalmi rhapsodiáját nagy tűzzel s igaz hatással adta elő. Az ünne­pély a Szózat eléneklésével ért véget. Este 7 órakor folyt le az Iparosifjak ön­képzőkörének és az Iparosok dalkörének ünnepe az Andiássy-t.éren, melyen a polgárság nagy sokasága veit részt. Fáklyás zenével vonult fel az ifjúsága az Andrássy-térre, hol az Iparosok dalköre nyitotta meg az ünnepet a Himnus eléneklésével, azután Láng József szavalta Petőfi • Nemzeti dalát«. Majd Bizi Sándor játszotta a »Ne sirj ne sírj Kossuth Lajos« c. nótát. Rosenberg Dávid méltatta ezután a nap jelentőségét szép ünnepi beszédben. A programm következő pont­ját Treffler Ferenc szavalata képezte, ki igazi hévvel adta elő a ^Március 15«. c. költeményt. Erre az iparosok dalköre énekelte a Szózatot Eckhárdt, Antal karnagy vezetése mellett. A Kossuth-nóta akordjai mellett oszlott szót az ünneplő közönség. A keszthelyi Kath. Legényegylet is kegye­lettel ülte meg március 15 ét. Az egyletnek szépen feldíszített helyisége, este 8 óráig zsú­folásig megtelt vendégekkel ós az egylet tag­jaival. Elsőnek lépett, fel Fuchs Zsigmond, ha­tással szavalta el a »Talpra magyar-t. Ezután Németh János egyleti alelnök tartott felolvasást. Krisztus tanaiból kiindulva fejtegette a szabad­ság, testvériség, egyenlőség szép elveit. Az értékes és érdekes felolvasást mindvégig figye­lemmel hallgatta a közönség, a felolvasót pedig az öt, méltán megillető elismerésben részesítette. Befejezésül Varga Gyula igen ügyesen adta elő • Március 15-ik«-ét. A szomszédos városok ós községekből pe­dig a következő tudósításokat kaptuk márc. 15 megünnepléséről : A nagy-kanizsai főgimnázium március idusát a következő műsorral ünnepelte meg. 1. Isten áldd meg a magyart. Énekelte a főgimn. ének­kara. 2. Petőfi élete költeményeiben. Magya­rázta Ecetes József 8. o. t. Toborzó Aranytól Énekelte a főgimn. énekkara az ifjúság zeneka­rának kíséretével. 4. Rákóczy induló. Előadta az ifjúság zenekara. A n.-kanizsai Irodalmi és Művészeti Kör ünnepén az ünnepi szónoklatot Neuman Ede dr. főrabbi tartotta. A kanizsai keresk. iskola ifjúsága ünnepé­lyének műsora a kővetkező: 1. Szózat, énekli az ifjúság énekkara. 2. Megnyitó beszéd, tartja Doinány Ármin tanár. 3. Nemzeti dal, szavalja Krausz I. felső o. t. 4. Ünnepi beszéd, tartja Almásy Ignác f. o. t. 5. >Ima a haaáórU a • Bánk-Bán« c. dalműből Erkel Ferenctől, énekli az ifjúság énekkara. 6. »0tven óv után* drámai költemény Földes Imrétől, előadják Magyar I. és Lukács Aladár f. o. t., Elégedetlen, Rosen­steiu Gyula k. o. t.., Idegen ifjú, Fein Vilmos alsó o. t. 7. A Marseillaise ós a Talpra magyar, értekezés, irta és felolvasta Weiller Vilmos f. o. t. 8. Petőfi visszatér Várady Antaltól sza­valta Paski Sándor f. o. t. 9. Induló, énekli az ifjúság énekkara. Az Első Nagy-Kanizsai Magyar Asztaltár­saság március hó 15-én este 8 órakor disz köz­gyűlést tartott. Tárgy : 1. Az előterjesztett ós a számvizsgáló bizottság által felülvizsgált 1899. évi zárszámadás helybenhagyása és számadónak a felmentvéuy megadása. 2. Elnöki és titkári jelentes az l899. évi működésről. 3. A tisztikar lemondása és uj tisztikar választása. 4. Elnöki megnyitó beszéd. 5 »Talpra magyart elsza­valása. Március ].~> A szabadság születésének kor­szakalkotó nagy napját Sümeg polgársága is megünnepelte. Az ünnepet március 14 este a polgáti önképzőkör rendezte, melyen nagy számmal vett részt Sümegnek hazafias közön­sége. Eituer Sándor, a kór elnöke lelkes szavak­kal méltatván a nagy nap jelentőségét, rámu­tatott a márciusi események nfcgy jelentőségére. UtáuiiH a közönség felállva, a Himnust, éuekelte. Ennek elhangzása utf.n Könnye József tanit.ó, a kör jegyzője sikerült fölolvasásbmt ismertette a szab dság napjának n«gy vívmányait,. Az élénk tetszéssel fogadott fololvasás után az ün­neplő közönség a £zóz>it.ot énekelte, mire a kör elnöke megköszönte » jelenvoltak étdeklöddsét, s néhány hazafias szóvr.l az ünnepély t bezárta. Az ezt, köveLŐ tarsas vacsorán emelkedett han­gulat uralkodott, amit nagyon fokoztak a szebbnél szebb fölköszöut.ök s a régi magyar nóták, melyek mellett a társaság az éj késő óráiig együtt maradt. A tervezett táklyásme­netet a kellemetlen idő miatt, nem lehetett megtari tini Tapolcán a magyar népszabadság ötvenkét éves fordulója alkalmából a város hazafias kö­zönsége nagyszabású bankettre gyűlt össze este 8 órakor a Trattuer-Balaton-szálló kávé­házi termében. A banketten részt vett a járás­bíróság, a szolgabiróság, a kir. adóhivatal, a városi elöljáróság, az ügygrédi és az orvosi kar, a tantestületek, a takarékpénztárak tisztviselői, a kereskedő osztály nagy számban : az ipar. testület s az iparosifjuság Önképző Köre pedig elnöke vezetése alatt, testületileg. Z.-Egerszegen 15-i kének emlékét, a keres­kedő ifjak 17-ón este 8 órakor ünnepelték meg saját helyiségükben. Az ünnepély műsora: Hymnus, énekelte az egylet, dalárdája ; elnöki megnyitó, tarotta Balassa Benő ; »Talpra magyar« szavalta, Fangler MÍKIÓS ; emlékbeszéd, tartotta Cs. Piterffy József; Jövendölés, szavalta Gerö Béla; ré-izli-t Kossuth beszédéből, előadta Eisuer József; »Szerelmes tenger<, szavalta Stern Miksa zárszó, tart. dr. Czinder István; Szó".at, éne­kelte az egyleti dalárda. A zala-egerszegi áll. felső kereskedelmi iskola Kisfaludy Önképzőköre az 1848-iki márciusi napok emlékére ünnepélyt rendezett a követ­kező műsorral: 1. Hymnus, énekelte az ifjúság énekkara. 2. Elnöki megnyitó, tartotta Kiss Lajos elnök. 3. Talpra magyar, szavalta Grósz Béla f. o. t,. 4. Március 15-nek méltatása, tar­totta Holcer Lajos k. o. t. 5. Rákóczy keser­gője, Csínom Palkó, énekelte az ifju-iági énekkar. 6. Puszta (Tompa M.) szavalta Fangler Lajos a. o. t. 7. Ima. Népdalok, cimbalmon játszá. Katona Zoltán a. o. t. 8. Tükördarabok. Petőfi életéből, felolvasta Stasser M. f. o. t. 9. Petőfi sírjánál (Pósa Lajos), szavalta Schvarcz Ernő k. o. t. 10. A sztrecsnói pirosvirágok (Rákosi Viktor), felolvasta Rehberger Ernő f. o. t. 11. Uj Simeon (Tompa M.) szavalta Isztl Zsigmond k. o. t. 12. Rákóczy induló, óueklé az ifjúsági énekkar. Az ünnepély d. u. 3 órakor kezdődött, melyen a hazafias közönség nagy számban volt jelen. Csáktornyán a városban lobogók lengtek. A közönség az iskolákban gyülekezett, a hol lelkes hazafias hangulatban gazdag tárgysorozat mellett, folytak le az ünnepélyek. Az elemi iskolában Mencsey Károly tanitó magyarázta meg a napot, a kis gyermekeknek. Az állami polgári fiu- és leányiskola összegyűlt ifjúságának Pastinszky József tauár olvasott föl a márciusi napokról. Az állami tanítóképző-intézetben Simon Sándor IV. éves hallgató méltatta a napot. A tűzoltói zenekar takarodót adott a nap emlékére. Este meg a Széiverth-féle vendéglőben jött össze szép társaság, hogy visszaidézze emlékezetébe a a 48-as eseményeket. A köves-kállai közönség hazafias része is megünnepelte március 15-ét: A ref. tempiom tornyán uemzeti lobogó hirdette a kegyelf t, em­lékét. Reggel 8 órakor pedig isteni tisztelet volt. A »Szózat« eléneklése után Földes Sándor lelkész ismertette a nagy nap jelentőségét,; hazaszeretetre, összetartásra, nemzetiségünk fen­tartására s munkára buzditván a jelen levő ünneplő közönséget, melynek legnagyobb része nőkből állott, a férfiak csekély számban jelentek meg. NYILTTÉR.) Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak a nagyrabecsült jóaka­róimnak, kik boldogult férjem halála alkal­mával fájd a lmunkat részvétnyilatkozataik kai és.a vég-tisztességen való megjelenésükkel enyhíteni iparkodtak, ez uton mond hálás köszönetet maga és gyermekei nevében Keszthely, 1900. márc. 13. Ozveg'/ Vucskits Jánosné. Nyilvános köszönet. Fájdalomtelt szívvel mondunk hálás köszönetet a n. é. közönségnek, valamint azon já barátoknak és ismerősöknek, kik felejthetetlen jó atyánk, f. hó 8-án végbe­ment temetésén vallás külömbség nélkül oly nagy számban megjelentek és benső részvétőket nyilvánítani kegyesek voltak, különösen köszönetünket fejezzük ki a hely­beli 48-as honvédeknek, kik testületí eg teljes számban részt vettek a vógtisatelet megadásánál ós a boldogult ravatalára ke­gyeletük jeléül koszorút helyezni szívesek voltak. Keszthely, 1900. márc. 15-én. Lipsitz Mari és Teréz. *) E rovatban közlöttekért nem vállal felelős­séget a Szerk.

Next

/
Thumbnails
Contents