Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1943

— 9 — kezletünkön minden tantárgyra és minden osztályra kiterjedő részletességgel megtárgyaltuk az anyagrövidítés módozatait, és összefoglaltuk a szülői érte­kezletekre és egyesületi életre vonatkozó terveinket ; az igazgató előzőévi óralátogatásain és a bemutató órákon szerzett tapasztalataiból a tanítási órák módszeres beosztására nézve adott elő észrevételeket. — Okt. 16-án, az első­félévi nevelésitárgyú értekezleten összegezte hozzászólásait a tanári testület a Ciszterci Rend gimnáziumai számára készülő nevelési irányelveket és fegyelmi szabályokat tartalmazó tervezethez; továbbá ugyanekkor Csaplár Konrád, r. tanár „A mennyiségtan nevelő hatása" címen és Török Bonifác, r. tanár „Néhány gondolat az íráselemzésről és pedagógiai használhatóságáról" címen adott elő. — Az okt. 31-én tartott alakuló értekezleten az igazgató az aznapi Krisztus-Király-Ünnep alapgondolatában jelölte meg az egész nevelő­tanító munka programját: uralkodjék a földön a „regnum veritatis et vitae, regnum sanctitatis et gratiae, regnum iustitiae, amoris et pacis" ; ezt a célt szolgáljuk mi is, ha lélekkel és szent hivatásunk szerint igaz pedagógusokként megyünk minden óránkra s a fiúkkal való minden foglalatosságunkra ; ez az új iskola alapvető elvének legszebb foglalata: léleképítés, jellemformálás, felkészü­lés a jövő nagy feladataira. — Nov. 22-én elsőfélévi, márc. 27-én második félévi tandíjelengedő értekezletet tartottunk.— Dec.l-én az összes igazgatók, dec. 3-án a város összes tantestületei számára dr. Pálos Bernardin, pécsi tanker. kir. főigaz­gató intézetünkben rendezett értekezletet, s nyújtott nevelőtanításunk egész területére szólóan eszmékben és gyakorlati útmutatásokban egyaránt gazdag tanítást. A dec. 18-án tartott első ellenőrző értekezleten az igazgató a pécsi tankerület igazgatóinak értekezletén szerzett tanulságokat adta elő. — Febr. 22-i értekezletünkön végeztük el tanulóink elsőfélévi osztályozását. — Márc. 7-i másodikfélévi módszeres értekezletünkön katolikus kerületi főigazgatónk körirata nyújtott bőséges okulást számunkra a dunántúli katolikus iskolák elsőfélévi módszeres és nevelésitárgyú értekezleteiről; ugyanekkor Bognár Benedek, r. tanár „Megjegyzések a magaviselet és rendszeretet osztályozá­sához" címen tartott előadásával indított el elvi kérdéseket tisztázó, hasznos eszmecserét; az igazgató az óralátogatásokról való beszámolójában pontokba szedte a tanításnak mindazokat a mozzanatait (óratagolás, munkafüzet, tábla és szemléltetés, osztályfoglalkoztatás, ismétlések elengedhetetlen fontossága a megrövidült tanévben is), amelyek a tanítás eredményesebbé tevésére s a megterhelt tanulók otthoni munkájának könnyítésére segítenek. — Márc. 29-én, másodikfélévi nevelésitárgyú értekezletünkön az igazgató a bizonytalan idők könnyelműségre hajló hangulatával szemben a mi hivatásbéli felelősség­tudatunkat s nemzeti és vallásos eszményeinkhez tántoríthatatlan ragaszko­dásunkat hangsúlyozta ; a kat. tanügyi elnökfőigazgató köriratát az érettségi vizsgálatokon nyert tapasztalatokról akként tárgyalta meg az értekezlet, hogy dr. Deáki Sándor, dr. Kalász Elek, Barta Lénárd, Török Bonifác, Csaplár

Next

/
Thumbnails
Contents