Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1942

- 100 szabad feloldoznia. — Ha pedig valaki a monostor kórházában fejezte be földi életét, az egész szerzetesi testület elkísérte utolsó útjára. A monostorok ilyen csendes, odaadó, szeretettó'I sugallt gyógyító munkája után is maradt fájdalom a földön. Mégis ez a rendszeresen végzett s mindenkor teljesen ingyenesen nyújtott, mindenkire, tehát a jobbágyokra is kiterjedő szeretetszolgálat igen nagy jótétemény volt akkor, amikor az állam ezzel, mondhatnók, semmit sem törődött. Erró'l a lélekkel végzett munkáról, mai szóval élve: közegészségügyi szolgálatról mindenkor meleg szavakkal emlékezik meg az orvostudomány története is. Találkozunk a fogolykiváltás példáival is ciszterci monostoraink történetében. Erre elsősorban a mórok közelében levő spanyol apátságoknak volt bőséges alkalmuk, de mindenhol találunk rá példát. Szent Bernát egy alkalommal az akasztófa alól szabadított meg egy foglyot. Könyörületes szíve megesett a szerencsétlen emberen, a tömeg között hozzáment, megragadta a kötelet, amelynél fogva az elítéltet vezették s kivitte őt a tömegből. Amikor Teobald gróf ezért kérdőre vonta Szent Bernátot és felvilágosította a fogoly kiléte felől, így felelt neki a szent: „Nagyon jól tudom én, hogy kivel van dolgom. Ez egy iszonyatos gonosz ember, aki minden kínra és gyötrelemre érdemes. Eszembe sem jut, hogy én őt kiszabadítsan a büntetés alól; sőt ellenkezőleg, át akarom szolgáltatni a hóhéroknak, hogy azok minél tovább tartó gyötrelmeknek vessék alá. Te egyszerre akarod megöletni és pillanatnyi kínnal kivégeztetni. En pedig lassú, kínos halállal szeretném őt megölni. Te az akasztófára akarod felhúzatni, hogy egy pár napig ott lógjon. En pedig a keresztre feszítem őt, hogy ott az egész hosszú életén át bűnhődjék. „Szent Bernát aztán az embert szerzetesi ruhába öltöztette, feladta neki a szerzetesi hajkoronát, diadallal Claravallisba vitte, s ott beosztotta az újoncok közé : „a farkasból' bárányt csinált." A történetíró, aki ezt feljegyezte, személyesen ismerte ezt az embert, ki akkor már harminc év óta függött a szerzetesi élet keresztjén. — Szent Vilmos ("j"1209), a későbbi Bourges-i érsek egy alkalommal egész éjjelen át tárgyalt fogolykiszabadítás ügyében. — Calvo-i Szent Bernát ("f"1243) Santas Creus-i apát, később Vich püspöke, aki vitéz harcosaival személyesen is résztvett Aragonia-i Jakab egyik hadjáratában, Valencia átadásánál minden tekintélyét latbavetve kieszközölte a legyőzött mórok szabad elvonulását, hogy őket a spanyolok bosszúszomjától és zsákmányolásától megvédje. — Hazánk történetében még az első török harcaink idejéből beszélnek el fegy esetet okleveleink. Maróthi János, Márton bán, Halápi János és Szepesi Henrik fia Péter, mind magasrangú urak, török fogságba kerültek. Lévai Cseh Péter, mint a Budán ülésező tanács kiküldöttje, 1416-ban azzal jön vissza a szultántól, hogy a négy fogoly váltságdíja 65.000'— aranyforint. Az összeg egyik részét fedezi a kamara, a másikat „társadalmi úton" teremtik elő. A legelső adakozók névsorában találjuk