Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1942

— 96 — védőt. írásaiban önkénytelenül is elárulja, hogy a gyógynövényekből készült főzetek, olajok (s bizonyára a porok és kenőcsök) voltak az orvosságok formái. „Vedd ezt a fának terméséből készült folyadékot és szentmise előtt háromszor mosd meg fejedet az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében." Alkalmazták a böjtöt is gyógyításnál, ha talán nem is azzal a tudatossággal, ahogy azt a mai orvostudomány teszi. De voltak egészen más eszközeik is. Aki hallott a mai orvostudomány oly nagyjelentőségűnek tartott eszközéről: a beteg lelki állapotára való ráhatásról, s benne a remény felkeltéséről, hogy meggyógyul, az semmit sem fog csodálkozni, ha a ciszterciek , kórházi tevékenykedéséről olyasmit olvas, mint például Birbach-i Walter élettörténetében. A világban azelőtt híres lovag, mint ciszterci szerzetes, a betegápolásban foglalatoskodott. Egyszer egy gazdag ember, aki a megszállottságtól sehogysem tudott szabadulni, eljött hozzá „abban a reményben, hogy ott gyógyulást lel és a monostor kórházába felveszik." A jámbor szerzetes „az imádságok által s az énekek által, amelyeket maga szerzett a Szűzanya tiszteletére, a szentképek felmutatása által, végül azáltal, hogy a zsoltároskönyvvel a beteg fejét megérintette," visszaadta a beteg egészségét. A hitből táplálkozó szeretet a vallásos élet külső eszközeit nagyra becsülte a középkori orvoslásoknál, de tudjuk, hogy azért leghatékonyabb gyógyítószernek mindenkor az imádsággal kért isteni kegyelmet tartotta. Ebben a ciszterciek is jobban bíztak, mint az orvosságokban ! Ha pedig az Ur egy-egy szentéletű szerzetes által talán gyakrabban osztogatta a rendkívüli gyógyulások kegyelmét, annak emlékezete néha igen hosszú időn át megmaradt a népnél. így boldog emlékű Hugó, Cour Dieu-i ciszterci szerzetest a nép még ma is a láz ellen hívja segítségül. -— Nem szabad elfelejtenünk, hogy még azoknál a betegeknél is, akiknek baját akkor még nem tudta gyógyítani az orvostudomány, nagyon sokat jelentett a ciszterci monostor-nyújtotta békés nyugalom, ízletesen elkészített étel, ami a betegeknél kivételesen hús is lehetett, a szerető bánásmód és a lelki vigasztalás. Gondolhatjuk, hogy ha a szerzetesi testület amúgyis minden szent tevékenységét, az áldozatot és a zsolozsmát, mindenkor a közösség javáért végezte, annál inkább törődött a betegek lelki ápolásával. Az egyik felszentelt pap szerzetes a betegek papja volt. Gaufrid ("|*1178) Clairvaux-i szerzetesről, aki később Sorra-i püspök lett, feljegyezték, hogy a betegek lelki gondozásában igen nagy buzgóságot tanúsított. Különben a betegekkel való bánásmódot már 1134-ben részletesen tárgyalja a Szokások Könyve. Ebben olvassuk például, hogy a betegek áldoztatásának ünnepélyesen kell történnie. A pap miseinget, stólát és manipulust ölt, három munkástestvér kíséri, akik szenteltvizet, égő gyertyát, kannában bort és a menet élén keresztet visznek. Rövid szentbeszéd előzi meg az áldoztatást és a beteg a kehelyöblítő bort is magához veszi. Az 1221-i nagykáptalan szerint a kórházban fekvő betegek közül a kiközösítés alá eső bűnösöket az apátnak