Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1942

- $4 életrajzíróik szerint a szegények iránt való áldozatos szeretetükkel tűntek ki. Szent Waltheof (+1159), a jótékonykodásáról messze földön híres Melrose-i apátság apátjáról olvassuk, hogy ó't emberbaráti szeretetének jutalmául az Ur a kenyérszaporítás csodájával is kitüntette, amit ő alázattal fogadva szintén a szegények javára kamatoztatott. — S hogy miért nem kellett félniök a cisztercieknek jótékonykodásuk miatt önmaguk kifosztásától, arra Boldog Radulf ("fi 152) Vaucelles-i apát életírója adja meg a feleletet, amikor feljegyzi, hogy a szentéletű apát „Istenben való feltétlen bizalmából" utolsó falatját is megosztotta a szegényekkel. A ciszterci monostorok segítő' szeretetmunkájáról senki sem készített statisztikát, nem rajzoltak róla grafikont. Maguk a monostorok sem. Elégnek tartották, ha feljegyezte azt az Ur, aki az O nevében nyújtott ital-vizet is számontartja. Hogy mégis előbukkan itt-ott a ciszterci monostorok könyveiből néhány becses adat-gyöngyszem, annak az a magyarázata, hogy ezzel a ciszterci írók egy-egy pusztító csapás méreteit akarták megvilágítani. Innen van, hogy ilyenféle számadataink mind az illető vidéket sújtó éhínséghez kapcsolódnak ; számunkra annál inkább bizonyítják a ciszterciek emberszeretetének megható formáit. Egyes monostorok egész vidékeket mentettek meg az éhenhalástól. Claravallis, Szent Bernát híres monostora, az 1125/26-i ínséges esztendőben 2000 szegényt tartott el. Melrose 1154-ben, a nagy éhínség idején 4000 személynek nyújtott élelmet. Heisterbachban 1217-ben naponkint levágtak egy szarvasmarhát a szegények számára, s három nagy kondérban főzték hozzá a főzeléket. A napi ellátottak száma nem egyszer meghaladta az 500-at. Morimond 1303-ban 3000 vágómarhát ajánlott fel az ínségeseknek. A XII. századból tudunk egy Westfalia területén fekvő monostorról, ahol a szűnni nem akaró ínség már az egész állatállományt felemésztette, s a templomi felszerelések és könyvek is zálogba kerültek az ínségesek segélyezésére. Ez természetes is, hiszen ha a ciszterciek mindenkor együttéreztek a szenvedő emberiséggel, annál inkább ínség idején. Ezt a mindent feláldozó emberszeretetet legtalálóbban Morimond apátjának szavai fejezik ki, aki 1147-ben ezt írja: „Jaj nekünk, ha csak egy valaki is éhenhal ajtónk küszöbén, míg nekünk egyetlen harapás kenyerünk van!" S hogy ezt a szegényekkel a legutolsó falatig együttérző jótékonyságot -csakugyan így is gyakorolták, mutatja a rendalapító Szent Róbert (+1111) példája. Egyik nap csak annyi kenyér volt a monostorban, amennyi a testvérek számára is csak szűkösen elegendő. Ezért a gazda üres kézzel bocsátotta el a szegényeket. Amikor Szent Róbert erről értesült, azonnal valamennyi kenyeret a patakba dobatta, hogy így fejezze ki szerzetesei előtt: ami nem közös a szegényekkel, ahhoz őnekik sincs joguk. — íme, a tökéletes, krisztusi szocializmus fenséges gyakorlata nyolc évszázaddal ezelőtt! Szegények mindig lesznek köztetek, mondotta Krisztus. A ciszterciek