Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1941
— 85 tézet által bérelt sportelepen. Hányszor hetenkint ? Jó időben naponta. Van-e uszoda ? Nincs Hányan tanultak meg úszni ? Valamennyien. Téli sport űzésére van-e alkalom ? Igen. Melyik sportnemből rendezett a sportkör házi, intézetközi, csoport, kerületi versenyt ? Házi versenyeinket év végére terveztük, a testnevelési tanár váratlan katonai szolgálata miatt azonban ezek elmaradtak. így csak evezős háziversenyeink első felét tudtuk megrendezni ősszel. KISOK-versenyek : résztvettünk a Szent László-kupa footballmérkőzésein az első és második fordulóban. Résztvettünk a pécsi tankerület tornaversenyén és a pécsi tankerület vívóversenyén. Az elmúlt évben sportkörünk rendezte meg a pécsi tankerület tornaversenyét, ezen sportkörünk két csapattal, egy-egy csapattal vett részt a II. és III. osztályú versenyen. Egyéni versenyzőink pedig résztvettek az összetett és szerenkénti bajnokságban is. A pécsi tankerület összetett egyéni tornászbajnokságát intézetünk tanulója, Vermes László VIII. o. nyerte meg. Lovon egyéni bajnoságot nyert Békéi Tibor VII. o., lóugrásban Klénánc József VII. o. A II. osztályú csapatversenyben intézetünk csapata nyerte a kerületi bajnokságot. A csapat tagjai : Bagóczky VIII. o., Bajza VII. o., Békéi VII. o., Klénánc VII. o., Somos VII. o., Versényi VII. o. A III. osztályú csapatversenyben intezetünk csapata második kelyezést érte el. A csapat: Füzes VIII. o.) Rull VI. o., Gauzer VI. o., Szabó VI. o., Prikidánovits VI. o., Vass VII. o. A Budapesten rendezett országos KISOK-tornaversenyen a II. osztályú csapatversenyen vettünk részt s a résztvevő 18 iskola között 5-dik helyezés értünk el s az első helyezettől csak 2'8 ponttal maradtunk el. Vívásban is résztvettünk a kerületi vívóbajnokságokon Pécsett. A résztvevő 5 iskola között 2. helyezést értünk el. A csapat tagjai voltak: Nagy VIII. o., Kugler VII. o., Rapcsány VII. o., Versényi VII. o. November 24-én nagyszabású tornaünnepélyt rendeztünk. Az ünnepélyen Németország és Magyarország legkiválóbb tornászhölgyei és férfitornászai is résztvettek. A díszbemutatót a Központi Filmszínházban előkelő közönség előtt rendeztük meg. 25-én délután pedig a bajai iskolák számára oktatójellegű bemutatót rendeztünk a gimnázium dísztermében. A német tornaszakhivatal vezetője: Martin Schneider és a Magyar Tornaszövetség elnöke, dr. Szukováthy Imre köszönték meg a Sportkör fáradozásait. Ez alkalommal köszönjük meg Tallósi Vilmos úrnak nagy áldozatkészségét, amellyel a Központi Filmszinház helyiségeit díjtalanul átengedte a bemutatóra. Ev végére tervezett egyéb versenyeink a testnevelési tanár katonai szolgálata miatt elmaradtak.