Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1941

— 40 ­számunkra, hisz minden ügyünket a fiú őszinte bizalmával tárhattuk eléje, s ő az igazi atya teljes szeretetével és legkisebb gondunk iránt is érdeklődő, körültekintő figyelmével fogadta beszámolónkat. Hálánkat, ragaszkodásunkat imádságunkban is törekszünk leróni; buzgón kérjük az Úristent, hogy áldja­védje apáturunk életét, a nehéz időkben Szentlelke világosságával árassza el Rendünkért és ifjúságunkért s ezzel magyar hazánk javáért is fáradozó útjait, segítse megvalósulásra minden nagy és szent szándékát. Katolikus tanügyi főigazgatóságunk képviseletében dr. Bátori József, debreceni kegyesrendi gimnáziumi igazgató, tanulmányi felügyelő végzett in­tézetünkben hivatalos, általános iskolalátogatást április 17—21. napjain. Élesen látó szemmel vizsgálta meg munkánkat, s e közben külön tanítás nélkül is a Kegyestanítórend három évszázadon át kipróbált, áldásos, nagy hagyományai­nak mindig friss szellemét sugározta reánk. Jószándékainknak megértéséről és méltánylásáról tanúskodó észrevételeire, amelyeket április 21-én tartott ér­tekezletén közölt velünk, hálásan emlékezünk. Az állami főfelügyeleti jog gyakorlásában dr. Fodor Ferenc, pécsi tanker. kir. főigazgató, műegyetemi nyilv. rk. tanár nov. 25—28. napjain vé­gezte hivatalos látogatását gimnáziumunkban. Hivatali méltóságának, országo­san ismert tudós tekintélyének kijáró mély tisztelettel fogadtuk s magyarsá­gunk sorsán aggódó szívvel, fáradhatatlanul dolgozó nagy életpéldájáért, mélységes meggyőződésű, vallásos világnézetéért és iskolánkkal állandóan éreztetett jóságáért hálásan ragaszkodó bizalommal vártuk észrevételeit. No­vember 28-i értekezletén adott útmutatásai a nagytapasztalatú és iskolánk javát óhajtó pedagógus meleg megnyilatkozása voltak és sok irányban esz­méltettek bennünket. Ezért megvalósításukra készségesen, hálás szívvel je­gyeztük meg őket. A pécsi tanker. kir. főigazgatóságnak, mint az állami főfelügyeleti jog gyakorlójának megbízásából szaktárgyi tanulmányi felügyelői látogatást végeztek intézetünkben a lefolyt iskolai év során : Pintér Lajos, c. középis­kolai igazgató, kaposvári áll. gimn. tanár latin nyelvből, okt. 17—18-án; Biczó Ferencz, kaposvári egyesületi leánygimn. tanár magyar nyelvből dec. 1-én és 2-án; Lendvai Ernő, kaposvári egyesületi leánygimn. tanár vegytan­ból és gyorsírásból március 18—19-én. Tanításunk javát célzó, értékes ész­revételeiket hálásan vettük. Ünnepnapjaink, A verejtékezve fáradozó hétköznapok során olykor­olykor meg kell állanunk, hogy szívünket kitárhassuk eszményeink felé. Ünne­pi emlékezéseink a testi szem határain túlra tágítják a lélek tekintetét. Ami­kor a vallás, a haza érdekeire és az ember lelki nagyságára eszmélkedő meg­pihenésben és tiszteletadásban feltekintünk, olyankor éltető erőkkel gazdagszik lelkünk. Ez a mi ünnepléseink igazi értelme, célja. Szept. 21-én, születésének 150. évfordulóján emlékeztünk a legna-

Next

/
Thumbnails
Contents