Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1941

- tí Az imént szemléltetett örvénylő mozgásoknak okozója a forgó testekben mindenkor, kifejlődő szabad tengelynek nagyfokú állékonysága (stabilitása). A megpergetett pörgettyűnek stabilitása mulattatja a vele játszó gyermeket. Szinte élő lénynek látszik lenni a forgó pörgettyű, hogy még ferde helyzetében is teljes biztonsággal ugrál ide-oda, és végül önmagától áll föl függélyesen. Az elektron tengelye pedig merőlegesen áll föl a vezetője felszínére. Úgyszólván már gyermekkorunk óta szerzett tapasztalatunk az, hogy minden mozgó tárgynak nyomása van. Nyomása van a folyó víznek, a szélnek, a kezünkben tartott precedáló súlyos pörgettyűnek. Az egymás felé nehézkedő anyagi tömegek nyomása szintén a természetet alkotó valóságnak örvénylő mozgásától származik. Az anyagi tömegek nyomása tudvalevően mozgási energiájuknak a következménye. Az egymásra gyakorolt nyomásukat pedig tárgyilagosan vagy energiakicserélődésnek, vagy energia-átalakulásnak kell mondanunk. Utóbbi jelenségek elnevezésére mégis érzésvilágunknak hatás (potentia) — hatalom fogalmát szoktuk használni a fizikában is. Valamely mozgó tömeg nyomását potenciálnak mondja a fizika és közönségesen V-vel jelöli azt meg. A potenciál a képzeletbeli erő fogalmából származott. A származásával nem kell megismerkednünk. Alább szándékolt fölhasználásában csak azt kell állandóan szem előtt tartanunk, hogy a potenciál azonos a mozgási energia nyomásának fogalmával. — Valamely pörgettyű potenciálját, azaz mozgási energiájának a nyomását, a pörgettyű tömegéből és megfigyelt kettős szögsebességéből még ki lehet számítani. Az elektron potenciálja azonban kiszámíthatatlan, mert a tömege és kettős szögsebessége egyaránt meghatározhatatlan. Az elektron potenciáljának kiszámíthatatlansága azonban nem áll útjában az elektromágneses jelenségek értelmezésének, mert ezek értelmezésében nem az elektromos jelenség potenciáljának a mekkoraságát, hanem csak két hely potenciálja közt lévő különbséget (Vi—V2) kell minden esetben ismernünk, amelyet pedig valamely műszerről (voltméter, galvanométer) leolvashatunk. A potenciálkülönbség ugyanis minden esetben egyenlő bizonyos mekkoraságú elvégzett munkával (latinul laborral): 1 Vi—V2. Szubjektív természetszemléletünkben ugyanis elvégzett munkának szoktuk mondani az átalakult energiát. Midőn az elektronmágnességet alkotó elektront szemléltetés végett a forgó pörgettyűhöz hasonló valósági részecskének mondjuk, nyilván nem gondolhatunk egyúttal annak változatlan alakjára és tömegére, mint aminő a pörgettyűé. Az elektron inkább egy vízbeli vagy levegőbeli apró örvényhez hasonló örvény. Az elektronmágnességet alkotó elektronok a víz és gázrészecskékhez hasonlóan meghatározható határok nélkül olvadnak össze. Ebben az összeolvadt állapotukban pedig az energiájuk nyomása nyilván csakúgy ter-