Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1941

— 10 lyek, a IX. Gergelyek, a IV. Incék. A legválságosabb időkben mindenki magunkra hagyott minket, csak a pápa nem. Egyedül a pápák voltak azok, akiktől nemcsak lelki erősítést, hanem szünet nélkül rengeteg anyagi támogatást kaptunk. Nekik köszönhetjük Hunyadi János diadalait, Mátyás győzelmeit, Zrínyi dicsőséges harcait. A szakértelmet ugyan e kiváló harcosok adták, de a seregeikre való anyagi kiadások legnagyobb részét a pápák fedezték. Pápai zsoldosok harcolnak csaknem minden ütközetben, sőt még Mátyás büszke fekete seregének fenntartásában is nagy szerep jut a pápának. A pápai pénztárból temérdek pénz vándorolt az országba. S hazánk létért való küzdelmeinek állandó anyagi támogatása nem egyszer csak úgy volt lehetséges, hogy a pápák kölcsönt vettek fel, egyes birtokaikat eladták, sőt még értékesebb evőeszközeiket is pénzzé tették, mint III. Calixtus. Miattunk a Vatikán nem egyszer valóságos fegyvergyár és hadiszertár látszatát keltette, ahol seregeket képeztek ki, és szereltek fel, s mindezt mindig csak a magyarok megsegítésére. Hazánk ezen legnagyobb barátai, a pápák, még halálos ágyukon is ránk gonoltak, mint II. Pius, aki minden pénzét a magyar seregekre hagyja. A mohácsi csatatéren is a magyarokon kívül csak a pápai zsoldosok pusztulnak, s a magyar sereg költségeinek mintegy háromnegyed részét ismét a pápa fedezi. A mohácsi tragédia hírére senki sem hullajt könnyet értünk, csak a pápa sirat meg minket. A törököt sakkban tartó végváraink nem tudnák vívni legendás küzdelmeiket a pápa állandó anyagi támogatása nélkül. A felszabadító hadjárat harcaiból seholsem hiányoznak a pápai katonák. XI. Ince négy táborban is állíttat fel tábori kórházat, s nem tudjuk, mi volt értékesebb: az a 800.000 forintnyi hatalmas összeg-e, amelyet négy részletben küld nekünk, va-gy az a mérhetetlen őszinte öröm, amely lelkét Budavár elfoglalásának hírére eltöltötte. Bizonyos, hogy utcák, terek, szobrok egész tömegének kellene megörökítenie azt a temérdek jót, amit a pápák ezeréves történelmünk folyamán hazánk szabadságáért és megmentéséért szünet nélkül tettek. De vájjon XI. Incét leszámítva emeltek-e komoly emlékművet valamelyik pápának? Nem kellene-e hangosan megdobbannia minden magyar szívnek s hálakönnytől csillognia minden magyar szemnek, valahányszor ezt a drága szót halljuk: pápa. O, köszöntsük legalább most, ezeréves hazánk állandó támaszát, örök jótevőjét, a pápát! Köszöntsük XII. Piusban a mi személyes jóakarónkat! Sokat, igen sokat tettek érettünk a pápák, de közülök talán egy sem állt még olyan közel a magyar szívekhez, mint XII. Pius; egyet sem éreztünk annyira a magunkénak, mint őt. Hiszen saját szemünkkel láttuk, minduntalan tapasztaltuk, hogy a kongresszus idején mennyire megbecsült, megszeretett s értékelt minket. Nem volt-e nagy megbecsülés már egymagában is az a tény, hogy államtitkári nagy elfoglaltsága köze'pett magyarul tanult, csakhogy saját nyelvünkön üdvözölhessen minket ? A nálunk töltött időt, amelyben fogé-