Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1940

— 58 — feliratai újak, hirtelenében készültek. Némelyiken az eső és a szél feltépte a rögtönzött cégjelző vásznat vagy papírt; a leleffent darab alatt meglátszik a korábbi, szerb felírás. Ha csak az utcán feléje villanó, csupa derűs tekintetből olvas az ember, könnyen és szívesen hiszi, hogy a szívekben élő, igazi alapot nem a szerb felírás, azaz nem a szomorú 23 év jelenti, hanem a régi • szép magyar évszázadok! .. . Talán effélét tanúsít az az elemista kisfiú is, akitől valaki közülünk tudakolta szabadkai kis élete gondjait, bizonyítványát. Szerb iskolában mindenből ötöse (jelese) volt, tehát nyilvánvalóan jól tudta a szerb nyelvet is, de azért magyar beszéde üdeszépen,,tisztán csengett. Hogy „kitől? hát az édesanyukától" tanult meg magyarul. Áldja meg a jó Isten azt a derék, magyar „édesanyukát" ! Délben következett Palics! Már előre elküldte követeit két lelkes magyar úr személyében, akiknek váratlan megjelenése és minden részletmozzanatot szeretettel kitervező gondossága nagy meglepetést szerzett nekünk: kiderült, hogy nagyszabásúan előkészített fogadási ünnepség vár bennünket Palicson. Egy felrobbantott hidnak még csak ideiglenesen helyreállított átjáróján robogott vonatunk. A pálya közelében ormótlan kőhalmaz jelezte a levegőbe röpített víztorony helyét. A csendes, szelíd tájékon dús tavaszi zöldben pompázott az élet. Szőlők, gyümölcsfák lombjai közül barátságos házak mosolyogtak a vonat felé. Nyárias melegséggel tűzött a nap a bájos vidékre. Közben a palicsi nehéz idők két magyar tanújának elbeszéléséből képek villantak el szemünk előtt, nehéz, keserves küzdelmekről, a felszabadulás körüli napok életveszedelmes izgalmairól. S már intett is felénk a palicsi virágos, zöldlombos állomás. Már meg is állt a vonat, s egyszerre bennetaláltuk magunkat ismeretlenül is kedves jóismerősök, palicsi magyar testvérek, zászlós csoportok, magyarruhás leányok ünnepi koszorújában, a bajai ifjúság jöttére emelt diadalkapu előtt. Felhangzottak a palicsi kereskedelmi iskola igazgatójának mindenkit mélyen megható szavai: Áldotta az Úristent az áhítva-áhított, boldog napért, melyen a magyar megpróbáltatások hosszú-hosszú esztendei után először fogadhattak magyar vendégsereget Palicson! — Kitárt két karja mintha az egész szeretett Magyarországot akarta volna megáldani vagy szívére ölelni. Hangja az eláradó boldogság megrendültségében remegett, ujjongott és melegséggel simogatott bennünket. Nem lehetett könnyek nélkül hallani, látni, átélni azt a jelenetet! A magyar lélektalálkozásnak ezt az itt megnyilatkozott boldogságát nem fogjuk elfelejteni soha. Akkor is meghatódottan köszöntük, most is hálásan köszönjük a magyar szeretetnek ezt a megköszönhetetlenül értékes ajándékát, Nektek, drága palicsiak! A szépen gondozott, nagykiterjedésű palicsi parkban, a kék tó partján nagyon kellemes órákat töltött a bajai ifjúság. — Később, délután az óriási méretű szabadkai stadionban nagy katonazenekar hangversenyét élveztük sok-sokezernyi hallgatósággal. A szabadkai rendezőségnek itt is, mint az egész napon, annyi kedvességét tapasztaltuk, — a zene dallamai olyan könynyedén, derűsen hullámoztak fölöttünk, — oly békességes képet nyújtott a zenét csendben élvező, óriási tömeg, hogy szinte elfeledtük a stadion erős gyűrűjén kívül mégis csak gondokban vajúdó, gyötrő létkérdésekben kínlódó világot, Szabadkát, Baját, a háborúk borzalmait. Szinte fájt, hogy vissza keK lett indulnunk hétköznapjaink küzdelmébe , , ,