Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1940

— 25 — A fénytalálkozás és fényelnyelődés fogalmai alapján értelmezhetők mindazok a színjelenségek, amelyeket a vékony lemezek és hártyák, a selyemszövetek, a madarak tollai, a rovarok recés teste, némely kristályos ásványok, az álló csillagok a szikrázásukban mutatnak. Fényelnyelődéssel és fénytalálkozással értelmezhető továbbá a nappali égnek kék színe, esti és hajnali pírja, a Nap és Hold körül néha látható udvarok stb. Ezeknek a színjelenségeknek a magyarázatába ezúttal nem bocsátkozom. Csak egy színjátékról kívánok itt megemlékezni, amelyet sem interferenciával, sem abszorpcióval nem lehet megmagyarázni. Ezt a színjátékot az igen távoli, pontszerű csillagokon akkor láthatjuk, amikor például egy színházi messzelátón áttekintünk rájuk, miközben a messzelátót gyorsan ide-oda mozgatjuk. Ebben az esetben ugyanis említett csillagokat színes fényben látjuk föl-fölragyogni, szikrázni. — Ennek a jelenségnek megértése végett gondoljunk arra, hogy a fényt alkotó valósági részecskéknek stabil tengelye minden szín megalkotásában más-más precessziós szögsebességgel forog, azaz örvénylik. Ha valamennyi részecskének rezgése a látásvonal irányában egyszerre esik a szemünkbe, akkor a csillagokat a maguk természetes színében kell látnunk, mert szemünk a köztük lévő szögsebességbeli különbséget nem bírja egymástól szétválasztani, nem bírja külön észlelni. De ha szemünknek alkalma nyílik a fényforrásból kiinduló vonalszerű sugárnak harántmetszetébe is bepillantania, ami az említett messzelátó elmozdulásakor történik meg, akkor szemünk a rezgő részecskéknek precessziós szögbeli sebességkülönbségét is meg bírja különböztetni, bár nem minden egyes színűét külön, hanem a gyorsabban rezgőknek színkeverékét mégis másnak látja, mint a lassabban rezgőkét. Ez a tárgyilagos magyarázata az álló csillagok szikrázásának, scintillációjának a föltett esetben. Az egyközűen elhatárolt, amorf vagy szabályos kristályrendszerű közegen áthatolt fénysugár a terjeszkedés irányát megtartva, tudvalevően csak az energiája sűrűségében szenved változást. A szabálytalan kristályrendszerű közegen átvonuló fénysugár azonban már a belépése határlapján két sugárra hasad szét, t. i. egy szabályosnak és egy szabálytalannak nevezett sugárra. A szabálytalan kristályrendszerű közegen átvonuló fénysugár kettéhasadásának oka a közegnek föntemlített szerkezetében rejlik. Gondoljunk ugyanis arra, hogy a fényt alkotó részecskék szabad tengelye a természetben általában minden lehetséges irányban fekhet. Az örvénylőén forgó mozgása, elleniránya azonban csak kétféle lehet, t. i. jobbfelé és balfelé irányuló, mint aminő egy pörgettyű tengelye a szerint, amint az egyik vagy a másik végére tekintünk rá. Mikor tehát a fényt alkotó részecskék a szóban forgó közeg határlapjához érkeznek, amelynek szálai és lemezei fölváltva jobbfelé, illetve balfelé forgó részecskékből alakultak ki, akkor a közéjük jutott fényrészecskéknek szintén a jobbfelé, illetőleg balfelé örvénylő részecskékhez kell csat-