Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1939

Dr. Bodrogi KOCH NÁNDOR. A pécsi tankerület királyi főigazgatóját 1939. október elején a magyar tanügynek egy másik állomására, a székesfehérvári tankerület élére helyezték át. Intézetünkhöz való viszonyában mint az állami föfelügyeleti jognak képviselőjét ismertük meg, és aránylag rövid működése során is őszintén megszerettük. Szivünk meleg érzése késztet bennünket eltávozása után arra, hogy emlékét ezen a helyen is megörökítsük. Nem lehet célunk, bármennyire is hálás feladatként kínálkoznék, hogy dr. Bodrogi Koch Nándornak tudományos és tanügyi téren végzett működését ismertessük, és e téren szerzett sok érdemét méltassuk. Kiváló középiskolai tankönyveinek sorozata, a természetrajzi tanítás módszertanának kérdéseit tárgyaló müvei és tanulmányai, földtani és oceanográfiai kutatásainak tudományosan feldolgozott eredményei, a pedagógiai és szaktudományos ismeretterjesztés körében végzett, igen kiterjedt írói, előadói és szervező munkássága, egyetemi magántanári, tudós működése a szakkörökben ismeretesek, és méltán szerezték meg számára a legfelsőbb hely elismerését a tanügyi főtanácsossá való kinevezésben. A sokirányú, elmélyedő munkásság csak nagyobb jogkört, súlyosabb feladatokat és terhesebb felelősséget nyert a pécsi tankerület királyi főigazgatójává történt kinevezéssel, majd a székesfehérvári tankerület élére való áthelyezéssel. Ez a legutóbbi megbízatás ugyan a legszebb kitüntetést jelentette személye számára, s mint ilyent, jóleső örömmel vették tudomásul mindazok, akik vele pécsi hivatalos működése során kapcsolatba jutottak. De mert ez a kitüntetés egyúttal körünkből való eltávozását is jelentette, el is szomorított bennünket. Magas tudományos képzettsége tiszteletet ébresztett lelkünkben. Nemesen finom, úri egyénisége, mindig tapintatos és megértő jóindulata, emberien meleg közvetlensége — s mindez férfias szilárdsággal is párosultan — bizalomra hangolta és maradandó hálára kötelezte lelkünket személyisége iránt. Körünkből való távozása az ősi ciszterci rendtörténetnek azt a mozzanatát idézi elénk, ahol valakiről ezt a dicséretet jegyezte fel a krónikás — s mindennél többet mondott vele: „Megsiratták, akiket elhagyott, és ujjongó örömmel fogadták, akikhez költözött." — Ebben az esetben mi vagyunk a magunkra maradók. Minket ért a veszteség. Tiszteletünket, hálánkat és ragaszkodó hűségünket fejezte ki imádságunk, melyben a jó Istennek bőséges áldását kértük az eltávozottnak új munkaköre minden munkájára. László Vince dr.