Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1939

71 dékei között hetenkint 56 példányban árusítottuk. Előfizettünk a Mária Kongregáció, Magyar Kultra, Vigilia, Zászlónk, Lourdes, Utunk, Sajtószemle, Jelenkor és a Magyar Cserkész c. folyóiratokra. Szerető gonddal továbbfej­lesztettük könyvtárunkat, amely iránt az érdeklődés növekedőben van. A po­gánymissziók támogatását a Hitterjesztés Egyesületének engedtük át. Nov. 4-én este a magyar ifjúság védőszentje, Szent Imre herceg­tiszteletére nyilvános ünnepélyt rendeztünk, amelynek fénypontja vitéz Molnár József úrnak, a bajai m. kir. áll. kereskedelmi iskolák igazgatójának ünnepi beszéde volt. Legfontosabb családi ünnepünk azonban dec. 8-a volt, amikor a bajai kongregációk közös tagfelvételén 17 jelöltünk lett hivatatosan is Mária gyermekévé. E nagy napot megelőző triduumon is résztvettünk, vala­mint az avatás napján délután rendezett Immaculata-ünnepélyen is több mű­sorszámban szerepeltünk. A hamvazószerdát megelőző hétfő és kedd délután az engesztelő szentségimádást a plébánia-templomban felváltva kongregációnk tagjai végezték. Az avatott tagok száma az év végén 54, a jelölteké 29, összes lét­szám 83. Hitterjesztés egyesülete. Vezetője : Csehy Alfonz. Ifjúsági tiszt­viselői : Szabó Géza és Szorg Antal VIII. oszt., Marton Tivadar és Mányi József VII. oszt., Kiss György és Piukovies József VI. oszt., Keszthelyi Ernő és Szilágyi Miklós V. oszt., Lukin László és Mezei Ottó IV. oszt., Kanabé József és Pump Károly III. oszt., Epress Tibor és Perlaky János II. oszt.. Bayer László, Keszthelyi György és Rónay Károly I. oszt. tanulók. A Hitterjesztés Egyesülete kettős célt tart szem előtt. Az első s ta­lán legfontosabb az, hogy ébren tartsa és fejlessze az érdeklődést az Üdvö­zítő utolsó kívánsága vagyis az evangéliumnak a pogány népek között való terjesztése iránt. Ezt szolgálta az imádság és különféle missziós iratok buzgó olvasgatása. Pénztárunk terhére a Kat. Missziók, Missziós Ifjúság, Kis Hit­terjesztő, Világpósta c. folyóiratokra fizettünk elő 35 példányban 65 P érték­ben. Ezenkívül ifjúságunk külön is járatta ugyanezen folyóiratokat 48 pél­dányban, úgyhogy -- a kettőt összegezve — átlag majdnem minden három katolikus növendékünkre esett egy missziós lap. Az I., II., III., IV., V. VI. osztályban működik egy-egy missziós „bankfiók" is, amely abban áll, hogy a fiúk a missziókért felajánlott röpimáik, önmegtagadásaik, szentséglátoga­tásaik, jótetteik stb. számát naponta feljegyzik a „bankbetétfüzetbe". A hó­nap végén az összegezett betétek számadatait a „pénztáros" közli a buda­pesti „bankközponttal". Fiaink közül mintegy százan gyűjtögették szeretettel és buzgósággal ezen betéteiket. Az egyesület másik fontos célja az ifjúságnak a pogány missziók önzetlen és következetes anyagi támogatására való ránevelése. Közös kato­likus és szent becsületügyről lévén szó, egyesületünk felöleli intézetünk kato-

Next

/
Thumbnails
Contents