Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1939
39 napjára, amelyen betöltötte 90. életévét, a Diákszövetség hívására sokan öszszejöttek a régi tanítványok közül városunk közönségéből, sőt messze vidékről is eljöttek a legöregebb tanítványok képviseletében Schnetzer Ferenc, ny. hadügyminiszter, dr. Totth István, ny. kúriai tanácselnök, Szentgáli Antal, a fővárosi Közmunkák Tanácsának volt alelnöke, dr. Pilinszky Ferenc, ny. miniszteri tanácsos, dr. Horváth Jeromos, ny. ciszterci r. jószágkormányzó, dr. Epstein Manó, ny. igazgató-főorvos. A Diákszövetség nevében dr. SzabóSzabovlyevits Dusán, m. kir. kormányfőtanácsos, ny. alispán, a Szövetség bajai osztályának elnöke üdvözölte egykori jeles tanárát a szónoklás legnemesebb hagyományait ragyogtató beszédében. A város közönsége nevében dr. Bernhart Sándor, Baja város polgármestere, szintén tanítvány, üdvözölte az ünnepeltet. A legrégibb tanítványok nevében dr. Totth István, ny. kir. táblai tanácselnök mondott köszöntést. A mai diákok nevében Brunovszky Tamás, VIII. o. t. szólaltatta meg a hálás ragaszkodás szavát. Végül az intézet kegyura, Endrédy Vendel, zirci apátúr üdvözölte nagy szeretettel, melegséggel az ünnepeltben a Rend hűséges, fegyelmezett, munkáséletű szerzetesfiát, s köszöntötte az ünneplőket is. Az ünnepség mai diákjainak számára azzal is nevelő élményt jelentett, hogy a jeles felszólalók hitet tettek azokra a legszentebb eszményekre is, amelyek szeretetére valaha Székely Károly s a bajai gimnázium nevelték őket. Okt. 6-án megemlékeztünk nemzeti vértanúinkról, az aradiakról és küzdelmes történelmünknek minden, hazánkért elesett hőséről a következő műsorral: 1. Hiszekegy. 2. Vörösmarty: Mit csinálunk? Szavalta: Szilágyi Miklós, V. o. t. 3. Ünnepi beszéd. Mondta: dr. Deáki Sándor, az Önképzőkör vezetőtanára. 4. Magyar dalok. Előadta az énekkar. 5. Vörösmarty : Az élő szobor. Szavalta : Bagóczky Lajos, VI. o. t. 6. Bálint Ferenc : Hősök emlékezete Játszotta a zenekar. 7. Fincziczky István: Kiáltás Aradról. Szavalta : Pump József, VII. o. t. 8. Himnus. Okt. 20-án, intézetünk fenntartó kegyurának, Endrédy Vendel, zirci apátúrnak nevenapján ünnepi szentmisében szívünk őszinte buzgóságával imádkoztunk, hogy az Úristen minden kegyelmével áldja, oltalmazza, szándékai megvalósításában segítse Krisztusban szeretett atyánkat. Okt. 22-én, a „missziósvasárnapon" Csehy Alfonz, hittanár ünnepi szentbeszédben buzdította ifjúságunkat a hitterjesztés nagyfontosságú ügyének lelkes támogatására. Okt. 31-én a takarékosságról adtunk oktatást tanítványainknak. Nov. 4-én a magyar ifjúság égi pártfogójának, Szűz Szent Imre hercegnek tiszteletére nyilvános ünnepélyt rendeztünk. Műsora a következő volt: 1. Bálint F.: O mindenség hatalmas Alkotója. Énekelte az ifjúsági énekkar zenekísérettel. 2. Jánossy B.: Magyar ifjak Szent Imre herceghez. Szavalta Gajdócsi István, VI. o. t. 3. Szent Imre herceg. (Ősi egyházi ének.) Előadta az ifjúsági énekkar. 4. Ünnepi beszéd. Mondta : vitéz Molnár József, a bajai m. kir. áll. kereskedelmi iskolák igazgatója. 5Bárdos L.: Dicsőség légyen. Énekelte az ifjúsági énekkar. 6. Bálint F.: Ünnepi fény. Előadták