Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1939

36 együttesen is, külön-külön is beszéltünk a bejárás megszüntetésének lehető­ségéről; a tavalyi 49 bejáró száma ezzel az idén majdnem felére apadt. (Találtunk olyan esetet is, hogy jómódú, középosztálybeli, autótulajdonos szülő gyermeke szenvedte a vonaton-bejárás sokféle viszontagságát L) — Tudván-tudjuk, hogy vállalkozásunk egyrészt korántsem új lépés e téren, másrészt meg igen sok akadályba ütközik. Arról nem is szólunk, hogy szán­dékunkat sokan s könnyen félre is érthetik. Elvégre valóban úgy is van, hogy ennek a roppantul nehéz kérdésnek ez a mi álláspontunk a kényelmesebbik megoldása. Megtartani a tanulók mindennapos, vidékről való bejárásának nyomorúságszülte rendszerét, és e rendszer minden vonatkozásban egészsé­gessé való kialakításán eredményesen megdolgozni : ez a nehéz, ez a hősi vállalkozás. A csak közepesen jó, helybeli szállást is jobbnak tartjuk tanuló­ink lelki fejlődésére nézve, mint a bár minden nap szülői körbe jutó, de naponként a vonatozás hatásai közt testileg-lelkileg is rongyolódó fiú sorsát. Még az a komoly ellenvetés sem tud bennünket felfogásunktól eltéríteni, hogy eljárásunkkal jótehetségü, szegény, falusi gyermekek elől zárjuk el a gimnáziumi tanulás lehetőségét. Napról-napra látunk magunk előtt bejárásban elfecsérlődni ilyen szép értékeket. A vonatozással velejáró kevés alvás, testi elfáradás, rendetlen étkezés megviseli testi erőiket ; a vonaton jórészt csak vaskosan tréfálózó, sokszor duhajkodó társak megakadályozzák őket modo­ruknak rendszerint nagyon is kívánatos csiszolódásában, finomodásában; a vonatozó közönségnek közismerten túlságosan- feloldódott, szabados szelleme őket is szabadosságra, felületességre, könnyelmű hajlandóságra neveli át. Nin­csen szomorúbb látvány, mint a nyolc éven át való vonatozásban elernyedt, elfásult, örömtelen-lelkű, lelkesedni már semmiért sem tudó diákember. Mi része volt ennek diákörömökben, a diáktársi együttélés izgató, ujjongó, sar­kalló élményeiben ? Hiszen mindezeknek csak kis része bontakozik ki a dél­előtti előadási órák kapcsán. A bejáró diák csak félig-meddig éli az igazi diákéletet. A bejáró diák nálunk nem jár a mi vízisporttelepünkre, ahol tavaszi-őszi hónapok délutánjain pompás, vidám diákkacagásban újul az erő, frissül az élet. A bejáró diák nem kongreganista, nem cserkész, nem gyürkő­zik az önképzőkör szellemi tornáin, nem tagja a sportkörnek, nem járhat vívásra, nem tanulhat rendkívüli tárgyakat, nem tagja az énekkarnak-zenekar­nak, alig ismeri a diákmisék diákénekes, felemelő, feledhetetlen áhítatát, nem részesül a diákprédikációk lelket-lendítő hatásaiban, csak ritkán kap részt egy-egy iskolai ünnepély közös teljesítményöröméből, ünnepi, szép hangulatá­ból. A bejáró diák csak üggyel-bajjal készül el leckéivel, de már kedve sze­rint való olvasásra, elmélyedő önképzésre sem kedve, sem ideje nem igen juthat. Mindeme felsorolt körülmények fontos tartozékai az igazi diákélet­nek, mert együttes hatásuk szükséges ahhoz, hogy a kis diákból a leendő sokoldalúan müveit, rugalmas szellemű, gazdag lelkű, szellemi vezetésre hi-

Next

/
Thumbnails
Contents