Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1938
во átélni új iskoláért vívott, emésztő küzdelmeit. Élég csak megállanom intézetünk szép, megújult épülete előtt, amelyet annyi szeretettel melengetett életre, — elég csak végigjárnom, az ő dédelgető-féltő gonddal gondozott iskolájának folyóséit, s az iskola minden pontján megtalálom emlékeket őrző, nevelő értékeket csodálatos találékonysággal gyűjtögető s elrendező szellemének meleg nyomait, — elég csak futólag еду-két pillantást vetnem váratlan kidöltével is mintaszerű rendben hagyott műhelyének írásaiba: s egyszerre széles arányokban magasodik fel előttem T or da i Ányosnak, az igazgatónak, a gazdayszívű nevelőnek feledhetetlen, immáron átszellemült alakja. De itt. már fáj is az emlékezés nagyon, mert a képek pergő sorát lelkemben, a magam átélésében itt komoran zárja egy utolsó jelenet: egy fáradtmosolyú, ernyedt kézmozdulat, amellyel Tordai Ányos gyógyulástkereső, utolsó útján a budai Szent Imre-rendházban lakó ciszterci rendi testvéreihez beköszönt ... Es azután már csak az a villámként sújtó megdöbbenés következik 1938. január 17-én, a budai rendház kápolnájának déli adorációs csöndjében, mikor Illés apátúr váratlanul, tompaszomorú, mély hangon így kezd imádkozni: „Oremus pro defuncto fratre nostro, Aniano . . .“ Es az imádkozók lelkében felcsuklik az alázatos, fájó kérdés: „ Urunk, jó Istenünk, miért, hogy így akartad ? Miért, hogy ilyen korán ?“ Tordai Ányos dr., az új igazgató a bajai gimnázium 1924. augusztus 30-án tartott alakuló gyűlésén az Úristen nevével köszöntött be a tanári testületbe, s azt kívánta, hogy az Úristen dicsőségére szolgáljon az intézet minden munkája. Hisszük, hogy a jó Isten, akinek dicsőségéért ö olyan jó szívvel dolgozott, megadja neki az örök világosság látásának örömét. Requiescat in pace!“ A tanári testület eltávozott tagjai közül Bándy Boldizsár 32 évig, Antóny Ferenc dr. 2 évig, Tóth Tasziló 3 évig, Dévényi József 2 évig, Székely Artúr és Temessy Mihály dr. 1—1 évig voltak munkás tagjai testületünknek. Utóbbi, volt karfásainkra rövidebb köztünk-időzésük után is intézetünk és ifjúságunk javára szeretettel végzett minden munkájukért, áldozatos fáradozásaikért nagy hálával gondolunk és kívánjuk nekik, hogy az Úristen új munkahelyükön is tegye gyümölcsözővé minden jószándékú törekvésüket. Külön emlékezünk itt is Bándy Boldizsárnak intézetünkben eltöltött harminckét esztendejére. A tanári testület mindenkor meleg szívvel és hálás lélekkel fog gondolni harmóniát szerető, mindig megértő, nemes, puritán egyéniségére, figyelmes szolgálatkészségére, fiatalabb kartársait is megbecsülő kedvességére. Rendházunk kertje is sínyli kedves, lelkes, munkás gondozója elvesztését. Iskolánk pedig kegyeletes emlékezetben őrzi meg azt a több, mint egy emberöltőn át végzett fáradozást, amellyel ifjúságunkat mélygyökerű, tüzes magyarsággal történelemre és a latin nyelvre és irodalomra tanította, Isten félelemre, becsületes és lelkiismeretes kötelességtudásra, szilárdan következetes, nemesjellemű magatartásra nevelte. Bándy Boldizsár eltávoztával megint eggyel kevesebben maradtak tanári testületünkben azok, akik még férfikoruk mély élményeiből őrizték szívük féltett drágakincseként Nagy-Magyarországunk valóságának emlékképét, s a haza trianoni veszteségének döbbenetes nagyságát a maguk emberi tapasztalatában élvén át,
