Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1938

43

IV. Befejezésül.

Feltűnhet, hogy szerzetes-pap tollából ennyire a test kultusza mellett szóló értekezés lát napvilágot. Ezzel csak a Szentírás szavainak vélek eleget tenni. Az Ecclesiasticus 30, 15—16-ban ezt olvashatjuk: „. . , az egészséges test jobb bármi nagy gazdagságnál. Nincs gazdagság a testi egészség gazdagsága fölött és nincs gyönyörűség a szív öröme fölött."

Ha nem is tarthatjuk, hogy a testi egészségben van az ember boldogsága, mégis megszívlelendőnek vehetjük sz. Tamás ezen szavait: „. .észszerű tehát, hogy a test javát eléje helyezzük minden egyéb külső jónak, még a gazdagságnak is, valamint a lélek java többet ér a test jólléténél." Summa Th. I. II. 2. art. 5.

Ezek az idézetek azt is mutatják, hogy az Egyház sohasem kifogásolta és kárhoztatta azt az igazi sportolást, mely a testi egészség megtartására irányult és ma sem tiltja azt. Legfeljebb a sportolás módja vagy körülményei ellen lehet kifogása vagy tilalma.

írtam továbbá ez értekezést azért is, mert a latin közmondás: Mens sana, in corpore sano, a nevelés sorrendjét is megmutatja. Tegyük először elfogadhatóan használhatóvá a lélek szerszámát, a testet, és akkor a szellem kiművelése sokkalta könnyebb lesz. Mert míg a beteg testnél vagy a gyengénél a szervezetet kúráljuk, addig a szellemiektől vonjuk el az időt, viszont az egészséges testnél egyenesen a szellemre fordíthatjuk gondunkat.

Az elmúlt évek egyikében egy budapesti újság valamelyik középiskolában kipattant botrányról hozott jelentést. A gimnázium igazgatójának nyilatkozata azt mutatja, hogy ott is bevezették azt a lehetőséget, hogy a növendékek hasznos szórakozással tölthessék szabad idejüket a testnevelési tanár felügyelete alatt.

Ez az eset azt mutatja, hogy nem elég az, hogy az intézet módot és lehetőséget adjon a szórakozásra, ezzel még nem „követtünk el mindent", hanem cselekvőleg kell beleavatkoznunk megfelelő ügyességgel és tapintattal az ifjúság idejének észszerű felhasználásába. Az ügyes beavatkozás ugyanis tudomásunkra hozza, hogy egyik vagy másik tanulónk miért nem jön társai közé szórakozni, megtudjuk, mivel tölti szabadidejét, mily környezet hatott rá és merre hajlik el azon iránytól, melyet a mi nevelési rendszerünk magáénak vall. Az így előálló szelíd erkölcsi ellenőrzés mindenesetre meg- csökkenti a botrányos megtévelyedcsek lehetőségeinek számát, és ha történetesen kirobban valami nem várt eredmény, akkor nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk, hogy „mi minden lehetőt elkövettünk" . . . s egy-egy megrendítő eset nem fog vádolni bennünket, s nyugodtan mondhatjuk, hogy olyan egyénnel volt dolgunk, kinek semmi helye sem volt az átlagos és normális gyermekre szabott munkakörben, iskolában. Gondoljunk csak azon diákira-