Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1938
10 1. Modern elgondolás. Ha az itt idézett elvek alapján megvizsgáljuk mai nevelési rendszerünket, akkor arra az elhatározásra kell jutnunk, hogy tenni kell valamit a lehetőségek határain belül. Mert azt kell mondanunk, hogy a mai középiskolában az oktatás túlsúlyban van a neveléssel szemben, ez utóbbi számára vajmi kevés idő jut. Erre azt mondhatná valaki, hogy hibásan fogom fel a középiskolai nevelés és oktatás valóságát, mert amikor a tanár történelmet tanít, amikor matematikát vagy bármi mást magyaráz, akkor is nevel. Azt is elismerem, hogy a figyelem ébrentartásával, a számonkérés különféle ügyes formájával, egy-egy tanítási órának jó levezetésével, a tanuló viselkedésének figyelésével sokban hozzájárul a neveléshez; de a tanuló csak délelőttjét tölti az iskolában és akkor arcának jobbik felét mutatja, mert a tantárgyak ólomsúllyal nehezednek rája, szabadon még lélekzeni sem tud. Ideje többi részét az iskolán kívül tölti el úgy, ahogy akarja. A tanár csak tanáccsal járul hozzá ez idő jó eltöltéséhez, cselekvőleg nem tud beléfolyni. Feltehetem a kérdést, vájjon rászoktatjuk e tanulóinkat „oly életmódra, melyet az idősebb generáció helyesnek tart," Azt kell mondanom, hogy a rászoktatás nevelési rendszerünkből hiányzik. A platói követelménynek tehát rendszerünk nem felel meg. Nézzük a spenceri-elvet. Előkészítjük-e tanulóinkat a tökéletes életre ? Erre is határozott nemmel kell felelnem. Nem lehet más a fölfogásom, mikor azt kell látnom, hogy a tanulók délutánjaik, szüneteik, azaz Szabadidejük nagyrészét oly haszontalanul, ész- szerűtlenül, eredménytelenül töltik el, hogy nagyjából ténfergésnek kell ez állapotot neveznem. Legfőbb cél az előkészület a következő leckeórákra, az időnek minden különösebb vagy rendezettebb beosztása nélkül. Ez állapottal szemben a modern pedagógia igen szép elgondolást termelt ki, mely magában hordja a megvalósítás szükségességét szépségénél fogva. „Testünk épségének tudatos ápolása, az élet anyagi föltételeinek tudatos alakítása, az önfentartás eszközeinek tudatos felhasználása, a szociális élet tudatos rendezése, az ember kedélyéletének tudatos kormányzása, az élet örömeinek tudatos élvezete, a szép tudatos kultusza s végül az emberi tudás tudatos előmozdítása és a tudás titkainak kutatása, mind lényeges elemei a kultúrának. A nevelés célja tehát az embert a kulturális élet valamennyi ágában a tudatos haladásra képessé tenni. Amikor az ember ezt a tudatos kulturmunkát már önmaga, vezetés nélkül is képes végezni, akkor be van fejezve a nevelés. Az igazi kulturember az, aki mindig tudatosan cselekszik, akit nem vakeset, nem ösztön, nem homályos érzések vezetnek, hanem mindenkor a belátás. Az igazi kulturemberben az ész az uralkodó,
