Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1938
14 На megfigyeljük е hármas cél megvalósítását és ennek lehetőségét, akkor azt kell látnunk, hogy a két utolsó cél érdekében intézményesen megtörténik minden. Az oktatás anyagát meghatározott terjedelemben szabja meg a tanterv, ennek elvégzésén dolgozik az egész iskola és a felsőbb hatóságok különféle felülvizsgálással ellenőrzik, hogy az iskola eleget tett-e ebbeli kötelességének. Megmarad azonban az első cél, mely „a kát. középiskolának különösen kihangsúlyozott célkitűzése", s melynek megvalósítása nem egészen látszik világosnak. Az erkölcsös polgárrá való nevelésnek eszközei nem határozhatók meg olyan könnyen, mint az oktatásnak különféle módjai. A törvény helyesen a vallásos alapot említi, sőt sok katolikus középiskola is kénytelen ennek hangsúlyozásával nagyrészben beérni, mert olyan pozitív eszközöket, mint az oktatásra vonatkozólag kigondol, nem tud feltalálni. De felvetődik a kérdés, elegendő-e ez. E kifejezés ugyanis oly tág- körü, hogy részleteiben nehéz meghatározni. Sok szép elgondolás és gyakorlati tevékenység folyik e téren. De mi marad ebből az ifjúságban, amikor elhagyja az iskolát. Gondoljuk csak meg, hogy mindezek nagyrészét kívülről kapják a tanulók, s olyan valamiknek tekinthetők, mint a kívülről rájuk aggatott ruhák, nem mindig velük növekedett természetes tulajdonságok, (dr. Litz) Távol legyen tőlem, hogy tagadjam e törekvések sok szép eredményét, melyet az élet felmutat, de ezt az eredményt még fokozni és jobban biztosítani is lehetne, és olyan hatásokkal lehetne illetni tanulóinkat, melyek alól később sem igen tudnának szabadulni. A középiskola hármas célja közül az elsővel, a neveléssel szeretnék foglalkozni. Meggyőződésem ugyanis, hogy a nevelés ügyes megoldása nagy százalékban hozzájárul a másik két cél még nagyobb mértébben való eléréséhez. Beszélhetünk-e a mai középiskolában szorosabban vett nevelésről? A tanár napi egy-két órában találkozik tanítványaival, ez a találkozás nem mondható mindig a meghitt barátság nívójának, mert a tanár sok anyagot kénytelen átadni a tanulóknak és annak átvételét még meg is kell követelnie ; ami általában nem engedi kifejlődni azt a meleg viszonyt, mely a fejlődő gyermeki lélek-palántát éltető napsugárral aranyozhatná be. Pedig mennyire kellene sokszor a kétségek, lelki harcok között vergődő ifjúléleknek a megértő, de férfiasán gyengéd szó. Eszembe jut itt egyik idegorvos e két mondata : „A mai ideges ember nem kapta meg az iskolában a lelki megalapozottságot, mely megóvhatná az életben a meghasonlástól... A gépekre épített parnevű civilizáció nem tudja biztosítani az emberiség lelki harmóniáját, idegeinek nyugalmi állapotát, hanem éppen az ellenkezőjével jár.“ Nem akarom ez idézettel az iskolák nemesen komoly munkáját bírálni, mindamellett nagyon megfontolandónak tartom az idegorvos véleményét. Ezek után világosan felvethetem a problémát. Mit kellene tennünk,
