Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1937
- 30’— megvázolásában a természet jelenségeit a folyó vízben támasztott örvényekkel állíthatjuk párhuzamba, amivel majd az úgynevezett vonzó és taszító erők is értelmezést nyernek. Ha a folyó vízben lapáttal vagy föcskendővel vízőrvényeket támasztunk, az örvényeknek egy része az óramutató forgásával azonos, más része az óramutató forgásával ellenirányú lesz. Két-két vízőrvényt, amelyek közül az egyiknek forgása az óramutatóéval azonos, a másik párnak forgása pedig az óramutatóéval ellenirányú, a víz színén egymáshoz közeledni, ellenben az azonos irányban forgó vízörvényeket egymástól távolodni látjuk. E jelenségek aztán úgy tűnnek föl nekünk, mintha a vízörvények egymást kölcsönösen vonzanák, illetőleg taszítanák. A látszólagos vonzás és taszítás okát az örvénylő és nemörvénylő víztömegeknek dinamikai illetőleg sztatikái nyomás- külömbségében találjuk meg. A viz dinamikai és sztatikái nyomása tudvalevőleg fordított viszonyban van egymással. E ténynek szemmel tartásával gondoljunk most két vizörvény között fekvő víznek lehetséges állapotára. Minthogy az ellenirányban örvénylő két szomszédos vízörvény érintői sebessége azonos irányú, az örvényekkel érintkező víz sebessége és vele együtt tömegének két oldalról nyert kinetikai energiája is megnagyobbodik, a sztatikái nyomása pedig megfelelő értékben megkisebbedik. Ennek következménye aztán az lesz, hogy az örvénylésben részt nem vevő víznek változatlanul maradt sztatikái nyomása a két szomszédos örvényt egymásfelé nyomja és azt a látszatot kelti, mintha az örvények egymáshoz vonzódnának. Ez hát a vonzóerő magyarázata. Az egymás mellé jutott örvényeknek aztán a sebességük miatt egy közös középpont körül kell forogniuk. E tény alapja annak a jelenségnek, amelyet a fizikában kohéziónak, a chemiában vegy- rokonságnak, a csillagászatban gravitációnak mondunk. Az azonos irányban keringő két szomszédos vizörvény között fekvő víz pedig örvényeiknek ellenirányú érintői sebessége miatt a sebességéből tehát kinetikai energiájának nyomásából veszít, a sztatikái nyomása ellenben az örvénylésben részt nem vevő folyó víz sztatikái nyomása fölé emelkedik, aminek természetes következménye a két szomszédos vízörvénynek távolodása egymástól. Ez a látszólagos taszitóerő magyarázata. Nyilvánvaló, hogy az itt, valamint az energiakicserélődés bármely folyamatában szereplő nyomáson, amelyet közönségesen nyomóerőnek nevezünk, mindenkor a mozgó tömeg kinetikai energiájára kell gondolnunk. A vízörvényben azonban a víz nem a vízszintes síkban, hanem mindenkor oszlopszerű alakban örvénylik. De a vízoszlopra merőleges harántmetszetek között a víznek csakolyan azonos irányú sebessége, megnagyobbodott dinamikai nyomása és megkisebbedett sztatikái nyomása van, mint a vízszintes síkban szemügyre vett ellenirányban forgó örvényeknek. Gondoljuk ugyanis az utóbbiak egyikét 2R-rel megfordítva és a másikra
