Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1936
18 egy pillanatra sem szünetelő örvénylő mozgásban vannak. Mivel pedig minden mozgó tömegnek mindenkor kinetikai energiája is van, nyilván akkor is, amikor az erő fogalmi meghatározása szerint az egyenletesen lefolyó jelenségekben erő nem látszik működni, erő helyett az anyag kicsiny és nagy tömegeinek kinetikai energiáját szerepeltethetjük a jelenségek változásának oka gyanánt. Minthogy u. i. az anyag folytonosan tölti be a tért, azaz az anyagnak kicsi és nagy tömegei közvetlen érintkezésben vannak, kinetikai energiájuknak kölcsönösen ki is kell cserélődniök. Ebben az ener- giakicserélődési folyamatban állnak elő a jelenségekben észlelhető változások. A különböző nagyságú és sebességű tömegek energiája az anyagvilág különböző részein és helyein érthetőleg kisebb-nagyobb mértékben osztozik szét és hozza létre a természetnek végtelenül változatos jelenségeit. A természeti jelenségek változásának okát tehát nem a képzeleti erőben, hanem a kinetikai energiában kell keresnünk. Minthogy azonban sok jelenségben, mint aminők például a chemiai jelenségek, sem a szereplő tömegeket, sem mozgásuknak minőségét még nem ismerjük, kénytelenek vagyunk bennük a fantázia erőfogalmát még napjainkban is használni. A természettudományoknak megoldandó feladatai közé tartozik: az erőket belőlük kiselejtezni és helyükbe a kinetikai energiát állítani. Sugárzás. — A sugár mértani fogalmát azokra a természeti jelenségekre szokás alkalmazni, amely jelenségeken egyenesvonalú terjeszkedést tapasztalunk. Ilyen terjeszkedése van az izotrop közegben haladó hullámzó mozgásnak, a fénynek, hangnak, az elektromágneses hullámzásnak stb.-nek, továbbá azoknak az anyagi részecskéknek, amelyek homogen erőmezőben szintén egyenes vonalban haladnak, aminők az elektronok és a rádíoaktiv anyagokból kiáramló sugarak. Mindkétfajta jelenséget sugárzásnak szokás ugyan nevezni, habár lényeges különbség van köztük. A hullámzó mozgásban ugyanis az anyagrészecskék eredeti helyükön rezgő mozgást végeznek és nem haladnak tova, utóbbiakban pedig az anyagi részecskék rezgő mozgás nélkül is haladó, helythagyó (transzlátoros) mozgást végeznek. A hullámzó mozgásban az energiának, utóbbiakban az anyagnak van sebessége. A szóban forgó két jelenségnek tovaterjedési sebessége tehát merőben különnemű és mint különnemüek sem össze nem adhatók egymással, sem ki nem vonhatók egymásból. Einstein az ő speciális relativitás elméletében2) mégis ezt cselekszi e két különnemű sebességgel, minek következtében aztán arra a valótlan eredményre jut, hogy a fény terjedésével azonos irányban haladó észlelőnek a fény sebességét kisebbnek, a vele ellenirányban haladó észlelőnek pedig nagyobbnak kell találnia, holott tudjuk és ő maga is fölteszi, 2) A. Einstein. Über die specíelle und die allgemeine Relativitätstheorie. Braunschweig. 1917.
