Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1935
62 csapatunkra is kiterjesztették. Köszönetünk szól elsősorban dr. Werner Adolf zirci apátúrnak, aki 200 pengőt adott csapatunknak. A Bajai Takarékpénztár 50 P és Makay Antal hentesmester 20 P adományát is hálás köszönettel jegyezzük fel. Köszönetét mondunk mindazoknak is, akik egyéb adományaikkal, szívességükkel, megértésükkel segítettek bennünket annak megvalósításában, hogy anyagi körülmények miatt senki a cserkészcsapattól távol ne maradjon. Igyekezni fogunk, hogy belénk, a jövő nemzedékbe, helyezett bizalmukat meg is érdemeljük. A csapatpénztár évi bevétele a múlt évi maradvánnyal együtt 1548.32 P, kiadása 697.93 P, maradványa 850.39 P. A csapat most nagy terv megvalósítása előtt áll. Kőszeg mellett levő Velem község határában a trianoni határmesgyén akar táborbaszállni. Meg akarja nézni az idén a nyugati határhegyeket, megmaradt és elvesztett mű- és történelmi emlékeinket. A kéthetes állótábor után a Semmeringen át Bécsbe készül a csapat. Meg akarja nézni a régi császárvárost majd a Dunán leereszkedve, Esztergomot megtekintve, visszatér Bajára. (B. L.) Aero Kör. Negyedik éve működik intézetünkben szép sikerrel és eredménnyel Mohay Ádám tanár vezetése mellett a Ciszterci Rend III. Béla- gimnáziumának Aero Köre azzal a céllal, hogy a léghajózás és repülés fejlődésének, jelenlegi állapotának, békés és háborús alkalmazásának tanulmányozására és megismerésére módot nyújtson, azonkívül a léghajózással és repüléssel kapcsolatos fizikai, technikai, földrajzi, meteorológiai stb. kérdéseket tárgyalja és model-repülőgépek építésével kapcsolatban a tagok kézügyességét és gyakorlati érzékét fejlessze. A Kör az idei iskolai év elejétől kezdve működési körét kiegészítette a légvédelem manapság nagyon aktuálissá váló tárgykörével, a polgári légvédelem sokféle kérdésének szakszerű, elméleti és gyakorlati tárgyalásával. A kör tisztikara a szeptemberi alakuló gyűlésen a következő lett: ifjúsági elnök Szász Tamás VIII., titkár Milassin Miklós VIII., jegyző Gráf István VIII., aljegyző Madarász Andor VII., háznagy Rabatin Gyula VIII., könyvtáros Jovanovits Viktor VIII., szertáros Lakatos János VII., műhely- vezető Cserba János VII., pénztáros Járay József VIII., Stern László VIII., Jász Iván VII., Márton Ferenc VII., ellenőr Karsay István VII. és Micsky Lajos VII. o. tanulók. A Kör a tankerületi főigazgatóság által jóváhagyott alapszabályok szerint működik. Az év folyamán a Kör 12 gyűlést tartott, mégpedig egy alakuló, 10 rendes és egy záró gyűlést. A Kör 104 tagja szorgalmasan látogatta a gyűléseké,, melyeken elhangzott összesen 43 műsorszám, mégpedig 25 felolvasás, 16 szabadelőadás és 2 szavalat. A műsoron szerepelt a VIII, osztály tizenötször, a VII. osztály kilencszer, az V. osztály hatszor, a IV. osztály négyszer, a II. osztály hatszor és az I. osztály háromszor. Az előadások témái felölelték az aviatikának úgyszólván egész területét; beszéltek a tagok az aviatika fejlődéséről, óceánjáró repülőgépekről, a Graf Zeppelin földkörüli útjáról, műrepülésekről, sztratoszféra repülőgépekről, helikopterekről, repülő felderítésről, a Mount Everest átrepüléséről, léghajók hadi alkalmazásának problémájáról, hadirepülőgépekről, a repülés egészségügyi vonatkozásairól, a kötelékrepülésről, a sarki repülésekről, repülésről a közlekedés