Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1932

27 reménnyel biztatta szüleit, tanárait s mindazokat, akiket érdekel az ifjú lel­kek harmonikus fejlődése. Meghalt a szelíd, jó fiú, letört életem fájáról a gyenge virágos ág és gyümölcsöt már, fájdalom, nem hozhat. . . Bánatunk­ban vigasztalást csak Istennél keresünk, aki azt megadhatja nekünk, — csak Ö tudja, miért vette magához oly fiatalon." Tízezer К-ás takerékpénztári könyvet ad át a szomorú szívű édes­atya az igazgatónak, hogy annak kamatait „a főgimnázium legfelsőbb osztá­lyának vallásfelekezeti különbség nélkül egy olyan tanulója kapja, aki a természettanban kiváló előmenetelt tanúsít és aki ezen tárgynak kozmographiai részével is kedvvel, szeretettel és lelkesedéssel foglalkozik." Az alapítványnak első évi kamata, 700 K, kiadásra is került ugyan­abban az évben, azután a három évi kamatai a tőkéhez csatoltattak. A tőke 1926 dec. 31-én 26.860 korona volt, másnap: 1927 jan, 1-én 2 P 14 fill, lett az érteke. Ma pedig 2 P 83 fill. A felsorolt kerek ötven alapítvány között alig van egy-két élő. A többi halott, vagy csenevész sorvadék. A pénzügyi összeomlás után a következő alapítványok létesültek: 51. Vajda Ottó-alapítvány. 1929-ben volt ötven éve annak, hogy a Ciszterci Rend átvette a bajai gimnázium vezetését. „Ennek emlékére — mondja Vajda Ottó, nyug. kalocsai egyhm. plébános alapítólevele — vala­mint mély hálám kifejezéséül azért, hogy a Rend tanárai engem oly nagy gonddal és szeretettel neveltek: egy hosszú életen át becsületes munkával szerzett és megtakarított kis vagyonomból a nevezett intézet tanulói részére ösztöndíj-alapítványt létesítek." (1928—29-i Ért. 111. 1.) Erre a célra a Kalocsai Egyházmegyei Takarékpénztárban 500 pengőt helyezett el s kikötötte, hogy kamata „minden évben más, a IV—VIII. osz­tály egyik . . . tanulójának adassák, aki a papi pályára készül s az évben lehetőleg a kalocsai papnöveldébe szándékozik magát fölvétetni." 52. Greguss Aurél-alapítvány. Az 1930 május 1-én kelt alapító- levelet özv. Greguss Aurélné állította ki: „Istenben boldogult férjem, Greguss Aurél, kormánytanácsos, nyug. városi főpénztárosnak és a magam szándéka szerint is három darab egyenkint 100 P . . . névértékű Bajai Takarékpénz- tár-i részvényt adtam át hősi halált halt fiunk: ifj. Greguss Aurél emlékére a Ciszt. Rend bajai III. Béla-reálgimnáziuma igazgatójának, hogy szelvényeik­nek értékével szegény, jóviseletű tanulókat segélyezzen." Az új alapítólevelekben, az előbbiben is már s az utóbbiakban is, ki van téve ez az előrelátó védekezés : „felhatalmazom az alapítványt ke­zelő igazgatóságot,, hogy ha takarékpénztári vagy pénzügyi veszedelem fe­nyeget — az érték megmentésére legjobb belátása szerint intézkedjék." — A szelvényeket a Takarékpénztár közgyűlése után be kell váltani, az értük járó összeget takarékkönyvbe tenni s az évzáró ünnepélyen mindig kerek összeget kell kiadni. 53. Bernhart János-alapíívány. 1930 márc. 2-án halt meg a cisz­tercita rendháznak évtizedeken át volt érdemes háziorvosa és jóbarátja dr. Bernhart János, tiszti főorvos, kormányfőtanácsos, aki 1928 márc. 27-én kelt végrendeletének 9. pontjában így rendelkezett: „A bajai ciszt. r. reálgim­náziumnak tartoznak örököseim 400 pengőt kifizetni azzal a rendeltetéssel,

Next

/
Thumbnails
Contents