Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1931

- 7 kat állított ő szőllejcbe, átplántálván Gallia nemös földjéről boldog Bernardus atyánk szerzetes fiait az szép magyari földre. — Király úr pedig, ki is ékes ábrázatú és igen magos termetű és szépszavú, még ifjúdad ember, sok kérdést tőn Humbertus apátúrhoz, ha vájjon jó szívvel hagytuk vala el mi édesanyánkat, Clara Vallis monostorát, ha vájjon sokat törődtünk vala, amég hegyeken, vizeken általkeltünk az ő országába, meg legfőképen azt parancsolta vala, hogy imádjuk Istent ő lelkéért, meg az magyari nép jóvoltáért. Ennek vége lévén, pispek úr ebédlőházában éhünket-szomjunkat csillapítottuk néminemű vékony vendégséggel, mint ahogy szerzetes emberekhez illik, s pihentetvén kicsinyég fáradt tagjainkat, esmég útra készülődénk, hogy Miklós úr biztatása szerént napszállat előtt az tetthelyre érnénk. Hát ime, mely tisztesség: király úr és ő udvara, pispek úr és ő papjai jelös vitézek sokadalmával visszakisérék kisded csapatunkat az Séd patak partjáig. Legottan megállván, Béla király úr csendet parancsola és így szóla: Humbertus apátúr, és ti mindnyájan Clara Vallis-béli Szent Bernardus fiai, nézzetek előre, jobb oldalra, meg bal oldalra. ímhol mindenfelé az Bakonyerdő. Amerre szemetek ellát, az hegyek, völgyek és dombok mind az én vadászó földem, de ez órától kezdve megosztom veletek. Im átadom néktek pecsétes levelem, amelyben megvagyon irván, hogy sátort verhettek, kőből való monostort építhettek akármely dombon, hegyen avagy völgyben, ahol szívetek kivánja és elmétek alkalmatosnak ítéli. Senki áhétatos munkátokat háborgatni nem fogja. Királyi szavammal igérem. Az égi fölséges király igazítsa tovább utatokat. Ezt mondván, térdele Humbertus apáturunk nagy tisztességgel király úr lábaihoz, ki is kezébe adá az pecsétes levelet, aztán békélle pispek úr elé, vevé áldását, és nagy fennszóval hálát monda király úrnak és búcsút inte az jelös sokaságnak. Visszamenének pedig király úrral Veszprém várasába mind az nemös papi és világi rendek, és velők méne Miklós ispán úr is ő vitézeivel, csupán egy legényt hagya vélünk, aki az ösvényt mutatná. Mink pedig szomorodott szívvel nézénk Miklós úr és vitézei után, mivelhogy az édes Clara Vallis portájától fogván az temérdek hosszú úton igen tapasztaltuk jóságos erkölcseit és ránk való derék vigyázat ját. Humbertus apáturunk ezek után mondja vala: Rajta, én fiaim és Úrban testvéreim, menjőnk és keressük szorgalmatosan az szép magyari földnek azt a kicsinyded helyét, mely Isten akaratából és király úr jóságából nekünk rendeltetett. Ezt mondván, előre indula az úttalan úton s mi szent éneket zengedezvén menénk utána. Völgyek fenekén, dombok hajlatán vive utunk. Mellettünk fehéres bikkfák cs terebélyes tölgyfák ágaskodának égnek, alattunk haraszt zizeg, meg hervadó faág ropog, fölöttünk az ágak koronáján túl ránk mosolyodék