Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1931

— 4 Az én uram, fölséges Béla úr, az magyarok országának királya képében jövék hozzátok, Istennek hív szolgái, tisztelendő fráterek. Hallá az én uram, hogy ti, dicső emlékezetű Bernardus apátúrnak fiai, mely nagy buzgósággal járjátok Isten útjait, mely nagy áhétatossággal dicséritek az Magasságbéli nevét Világos Völgynek ez jelös monostorában, honnét az jóságos cselekedetek illata árad szét mind ez világra. Hallá pedig mindezeket és igen jól megérté király uram mi országunk nemös ifjaitól, akik az jelös tudományok és míves mesterségek gyakorlására járják a ti országotok híres oskoláit. Mestereket keres az én király uram, akik az ő magyari népét jó erkölcsökre szoktatnák, az áldott magyari föld szeretetére és mívelésére oktatnák, szelídítenék néminemű vad erkölcseit főképp az Bakonyerdő csöndes rengetegein, hová ő keze nem érhet el. ímhol pecsétes levele király uramnak, tőled kér jeles mestereket népe fölé. Olvassad levelét és tégy rá örvendetes választót. Vevé az levelet atyánk, Petrus apátúr, és végig olvasván, mondá: Legyen áldott, ki az Ür nevében jő. Mink is hallottuk immár, mely nagy bölcsességgel kormányozza király urad, Béla úr, ő népét és hallottuk, mely bátor és vitéz nemzetség ő népe, s gyönyörű hegyekkel és völgyekkel s a mennybéli Úr minden ajándékival ékes ő országa. Nagy tisztesség éri azért ez órában mi monostorunkat, mikoron fiait az nemös király országába hívja segédül. És kérése jókor jőve király úrnak. Mert Isten irgalmából bételék ötször tizenkét száma az én fiaimnak, mikor is szent regulánk szava szerént új rajzás röpülhet ki monostor-fundálni. Es valamiképpen Jézus Urunk apostolinak száma tizenkettő vala, azonképpen tizenkét frátereket küldök az nemös magyarok országába Béla király úr parancsára. Megzörgetteté ezek után atyánk Petrus apátúr az tabulát, s kiknek foglalatossága engedé, mindnyájan az kapitulumházba sietének. Mondá akkor Petrus apátúr: ímhol az követ úr Béla magyari király úr pecsétes levelét hozta vala nekünk, hogy frátereket küldenénk ő országába Isten dicsőségére, ő népének tanítására. Hálát mondunk az Magasságbélinek, boldog Bernardus atyánknak, hogy im elhirhövék jó neve és böcsüllete mi igyekezetünknek olyan jelös külső földeken is, mint Béla király úr országa. Bárhol szolgálunk is, Istennek szolgálunk, mégis legkivált boldogság Urat szolgálni olyan jelös országban, mint amelyen Béla úr királykodik. Vagyon-e azért köztetek, szerelmes fiaim, aki en-snvéből kívánkozik király úr magyari földjén Urat szolgálni ? Im csoda: egyszerre az fráterek sokasága egy szálig meghajlék apátúr előtt, jelöntvén ki-ki nagy akaratját. De lám, úgy mint illendő volna, senki sem marada meghajolván, hanem hirtelen mintha fájdalmas ütés érné ő testét, nagy sebességgel mindegyik fölegyenesedék.