Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1931

- 30 ­bizonytalanság meg a nehezen induló tavasz miatt is a munkálatokat csak április közepén tudtuk folytatni, de ettől kezdve nagyobb akadály nélkül s a megállapított programm szerint haladtunk. A VKM. engedélyével az iskolai évet már május 31-én bezártuk. Másnap megkezdődött a gimnázium régi épületén az emelet bontása. Június 10-ére az építőbizottság tagjain kívül minden rendtag távozott a rendházi épületből is, mert kivétel nélkül minden szoba átalakítás alá esett. Az itt maradtak hol itt, hol ott húzódtak meg, ahol éppen helyet találtak pár-pár napra. Nehéz cigányélet volt, de szívesen viselték a nehézségeket a bizto­san jobb jövő tudatában. A munkálatokban nem történt fennakadás a nyár folyamán sem, noha a pénzutalásoknak a mai időben érthető nehézsége miatt sok gondja volt az építtető Rendnek. Hálásan feljegyezzük azonban, hogy Walko Lajos őexcjának s Apáturunknak hatásos közbelépésére és in­tézetünk öregdiákjának, Mészáros Károly h. államtitkárnak, a VKM. XI. ügy­osztálya főnökének jóakaratával a gazdasági válság e nehéz körülményei közben is mindig érkezett annyi hitelünk, hogy nem torpantunk meg s 1932 március havában a Tanulmányi Alap, ill. állami hozzájárulás utolsó részletét is megkaptuk, s az állammal szemben vállalt kötelezettségének a Rend is eleget tett. Szeptember 20-ára készen állott a rendház új szárnya, a szobák átalakítása és a gimnázium épületének külső munkálatai is befejezéshez közeledtek. Apáturunk kérésére és megbízásából e napon szentelte meg dr. Mihályfi Akos villersi ciszt. apátúr, egyetemi tanár, az új kápolnát s az új torna-díszterem közvetítésével a gimnázium épületét. Szeptember utolsó napjaiban teljesen elkészültek a rendházi lakások is, és mindenki hazatérhetett megújult otthonába a szívesen vállalt, mégis terhes számkive­tésből. Az iskola épületében is befejezve álltak a tantermek, október 7-én az iskolai munka is megkezdődhetett, noha a belső iparosmunkák és a be­rendezés elkészítése még ezután is hosszú heteket kívánt. A rendházban tizenhat kényelmes, berendezésében is megújult lakás áll a tanárok rendelkezésére. Minden lakás nappali és hálószobából áll s majdnem valamennyinek külön előszobája is van. Biztosítottunk Apáturunk számára is teljes lakosztályt s két szobát vendégeink számára. Az új szárny­ban elhelyezett kápolna, ebédlő, társalgók, konyha és mellékhelyiségei a réginél sokkal tökéletesebben és kényelmesebben szolgálják céljukat. Ál­talában a megújult otthon nemcsak az Ür Jézusnak ad kápolnánkban tisz­tes és méltó lakóhelyet — amit ötven éven át nélkülöztünk — hanem magunknak is több és jobb elhelyezést biztosít, hogy így megtalálván min­den anyagi szükségletünket, hivatásbeli kötelességünket annál buzgóbban teljesíthessük. A gimnázium épülete is teljesen megfelel várakozásunknak. A ter­vező építész, mint föntebb már említettük, itt is megtalálta módját annak, hogy az átalakítás mindenben fedje egy új épület előnyeit. Minden helyi­ségünk megvan, amire csak szükség lehet s amit a modern pedagógia meg­kívánhat, s ha tán valamikor szükség lenne rá, nincs elzárva a további fejlődés útja sem,

Next

/
Thumbnails
Contents