Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1931

- 22 ­3. A Rend részére biztosítja a 100.000 P kölcsönösszeget. 4. Vállalja az építtető szerepét. 5. Hozzájárul ahhoz, hogy a tulajdonjog a Rendé legyen, de az csak korlátozott lehet. 6. Kikötéseket tesz a tanulók felvételére és a párhuzamos osztályok felállítására. Dr. Werner Adolf apátúr e határozatra aug. 30-án a lényegben meg­egyezőleg válaszol. Közli, hogy a rendi hozzájárulást készpénzben adja. Ám kifogásolja a rendi tulajdonjognak a városi határozat-értelmezte korlátozott voltát, kéri a fennsík teljes területét az elhasított sávval együtt s annak elzárását a kert többi részétől, a tanulók korlátlan felvételére nézve utal a felsőbb utasításokra s megjelöli a Rend álláspontját a párhuzamos osztályok felállításáról. Az ellentétek elsimítására megindulnak a tárgyalások, de nemhogy csökkennének azok, inkább elmélyülnek. Közben dr. Kotsis Iván, műegye­temi tanár, a kultuszminiszter megbízásából elkészítette a terveket. A köz­ponti, egy tömbben való elhelyezés nem nyerte meg tetszését a városi veze­tőségnek, inkább a sík déli és északi oldalára óhajtotta volna helyezni a megosztott épületet. Okul a tér esztétikai hatásának csökkentését említették s azt, hogy a sáv átengedésével a közönség érdeke szenvedne további csorbulást. íme, itt a nehézség magva. A kultuszminiszter a Déri-kert fennsíkját jelölte meg az építkezés helyéül, — e kívánság előtt meghajolt ugyan a Rend is, a város is, de valójában egyiknek sem volt ínyére a választás. A Rend nem tartotta alkalmasnak a helyet a nyilvános kert közvetlen szomszédságá­ban iskola, még kevésbbé szerzetesház számára, a város meg, ha megszavazta is, mégis csak sajnálta megcsonkítani a szívéhez nőtt parkot. A mellékkér­déseken folyt a vita, a kérdés közepébe egyik sem tartotta illendőnek bele­nyúlni a miniszteri kívánsággal szemben. Amikor végül is a város kísérletet tett a minisztert eltéríteni szándékától s az építkezés helyéül a vásártér (Bácska­tér) nyugati részét ajánlotta, a miniszter újra csak a Déri-kert mellett döntött (okt. 4.). A Rend pedig várt s a városi határozatra adott válaszának elbírá­lásától tette függővé lépéseit, sőt Werner A. apátúr nov. 8-án kelt leiratában a polgármesternek a városi határozatot magyarázó előterjesztésére (okt. 22.) újra leszögezi álláspontját a tulajdonjogi határozat módosításáról, újra kéri a teljes területet a visszatartott sávval együtt, ismétli a tanulók felvételéről és az osztályok párhuzamosításáról előbbi elveit, s kéri a polgármestert, terjessze ez új átiratát Baja város törvhat. bizottsága elé. A teljes világosság kedvéért összefoglalom a vitás pontokat e helyen; nem a magam szavaival, hanem a hivatalos iratok igéivel: 1. A telek nagysága. „A város a Déri-kert keleti síkjából az új főgimnázium és rendház számára 1700 négyszögöl területet átenged a Ciszt. Rend tulajdonába." A Rend ezzel szemben azzal a kérelemmel fordul a városhoz, hogy „az eddigi tárgyalások folyamán tanúsított jóindulatát tetézze be azzal, hogy a kérdéses platót teljesen a Ciszt. Rendnek engedi át." (A város félti a park térhatását, védi a sétáló közönség érdekét s állítja, a visszatartott sávra szükség van zene-, dal- stb. ünnepségek számára. A Rend viszont méltányosnak tartja, hogy az egységes terület teljesen rendel­kezésére bocsáttassék, hogy az a bizonyos sáv az épület előtt csak tagjai

Next

/
Thumbnails
Contents