Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1930
Az intézet épületének átalakításáról. Az a lankadatlan törekvés és áldozatos akarat, amely három év óta munkálkodik az intézet épületének megújításán, végre ez évben elérte célját. Mivel annak a tervnek, mely új helyen, teljesen új épületet akart emelni a gimnáziumnak is, a rendháznak is, elháríthatatlan pénzügyi akadályai merültek fel, a kérdésnek legfőbb intézői 1930 május havában abban állapodtak meg, hogy visszatérve a már egy évtizeddel előbb felmerült s azóta is mindig ébren tartott első gondolathoz: mai helyén bővíttessék ki és alakíttassék át a gimnázium is, a rendház is. E megállapodásnak alapelveit a következőkben foglaljuk össze. A kultuszminiszter úr a tulajdonos Tanulmányi Alap terhére engedélyez a katolikus kölcsönből 335.000 P-t s az 1931—32. költségvetési évre a kultusztárca terhére juttat még 250.000 P-t. A Ciszterci Rend fenntartja ezen építkezéshez is a már megígért 100.000 P. hozzájárulást, ez összegben azonban a fölszerelés költségei is bennfoglaltatnak. Ezek szerint az építkezés, átalakítás és fölszerelés összes költségéül rendelkezésre áll 685.000 P. Az építkező a kultuszminisztérium megbízásából a Ciszterci Rend, a tervek jóváhagyás végett a kultuszminiszter úrhoz is benyújtandók, az ellenőrzés a bajai államépítészeti hivatal tiszte. Ezek alapján az intézet kegyura megbízta a tervek elkészítésével Nagy Márton budapesti építészmérnököt, akinek tervezetét a Rend is, a kultuszminisztérium is jóváhagyta. Tervezete röviden a következő : a megvásárolt szomszédos telken folytatódik a gimnázium nyugati emeletes szárnya s ahhoz kapcsolódik az új torna-díszterem. A homlokzatra második emelet is kerül, s a közfalak eltolásával is nagyobbodnak az osztálytermek. A rendház a déli oldalon, az udvar felé emeletes szárnyépülettel bővül, s a mostani lakószobák szintén a közfalak eltolásával változnak. Az épületek megújításának e módja nem adja ugyan hiány nélkül azokat a méreteket s nem tölti be teljesen a pedagógiai, higiéniai stb. kívánalmakat, mint tette volna mindezt az alapjában új épület, azonban a szükségleteknek mind tartalmában, mind formájában eleget tesz és a lehetőség szerint a legjobb. Az előmunkálatok elvégzése után a gimnáziumi részen szeptember 16-án, a rendházin október 2-án kezdődött meg az építő munka. A hoszszúra nyúlt őszi idő alkalmas volt a munkálatok zavartalan folytatására, így december közepére mind a gimnáziumi, mind a rendházi új szárny tető alá került. Viszont a nehezen induló tavasz miatt csak április közepén tudtuk folytatni a munkát, mégis minden reményünk megvan arra, hogy az építési programm szerint mind a két épület átadható lesz október havában rendeltetésének. Hogy e célt annál biztosabban elérjük, a VKM. engedélyével cz iskolai évet már május 31-én bezártuk s a jővőt csak október elsején kezdjük meg. Legyen hála mindazoknak, akik a verejtékes, rögös utat járhatóvá tették s adja Isten, hogy jövőra örömmel számolhassunk be e lapokon sok fáradozásunk és aggódásunk teljes sikeréről.