Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1929

- 4é ­24-én a ker. ü. v. elnök és dr. Hegyi Kapisztrán, a zirci Apátúr titkárja; cs, parancsnok, meglátogatták csapatunkat. Csapatgyűlésen fogadtuk vendé­gainket. Ezen a csapatgyűlésen ültük meg az „Anyák napját", Dr. Fekete Rémig cs; tiszt beszélt az édesanyákról. Az intézet évi munkájában; az iinnepélyék rendezésében, csapatunk a szokott módon tevékeny részt vett. Nov. 1-én díszőrséget állítottunk az intézet elhunyt tanárai és a tavaly elköltözött Farkas Balázs cserkészünk sír­jához, Nagypénteken pedig a belvárosi templomban és a józsefvárosi kápol­nában tartottunk a szentsírnál díszőrséget ; a feltámadási körmeneten a leg­mélt. Oltáriszentség díszkíséretét adta csapatunk. 1930 jún. 8-án, a Stefánia Szövetség gyűjtőnapján, az Urnáknál álltak őrt cserkészeink; A nyári nagytábor — cserkészmunkánk legszebb része — 1929 július 1-től 15-ig tartott Dunaszekcsőn (Baranya vm.). Dr. Bartók Egyed parancsnok, dr. Sántha Olivér és dr. Pakucs Jenő cserkésztisztek vezetésé­vel 38 cserkész vett részt a táborozáson, azonban többi cserkészeink, ha nem vehettek is részt a táborozáson, egy-két napra ellátogattak Dunaszekcsőre, úgyhogy a tábor létszáma állandóan 35—40 volt. A dunaszekcsői Szent­háromság-kápolna mellett, gyönyörű fekvésű, védett helyen állott a tábor. A táborhely közel lévén Bajához, a cserkészszülők s a várcs előkelőségei közül is többen meglátogatták táborunkat a vasárnapi és csütörtöki fogadó­napokon. — Hálás köszönettel adózunk gróf Jankovich-Bésán József úrnak, aki mindenben szerető gondoskodással volt segítségünkre. Értékes támogatást kaptunk ezenkívül Johannides Géza jószágfelügyelő, Börzsöny László főjegy­ző és dr. Wagner Sándor orvos uraktól is. Mély hálánk illeti dr. Keszthelyi József esperes-plébános urat, aki kaszálóját engedte át táborhelynek. A tá­borozás tartama alatt cserkészeink a tisztek, továbbá Knézy Pál és Farkas Pál öregcserkészek vezetése mellett forgószínpad rendszerben átvették az összes gyakorlati próbapontokat. A tábor keretében folytak le a segédtiszti próbázások is. Ifjú segédtiszteink (Frank László, Halas Gyula, Karig Emil, vitéz Kemény Zoltán, Kneiszl Ferenc, Kocsis János, Morava Károly, Ulakity Elemér) meghitt tábori ünneppel kapcsolatban tették le a tiszti esküt. — A dunaszekcsői táborra gyűjtés útján befolyt 192.20 P, amit a csapatpénztár 136.76 P-jével kiegészítve 25 cserkész táborozási költségeire fordítottunk. A nemesszívü adakozóknak a parancsnokság és az intézet igazgatósága e helyen is hálás köszönetet mond. A cserkészcsapat felszerelése leltár szerint : I. az intézet tulajdona : 7 db. II. a csapat tulajdona : 40 db bútorzati tárgy 336.75 P értékben. III. táborfelszerelés 196 db. 2038.66 P, konyhafelszerelés: 102 db. 198.10 P, vízicserkészfelszerelés 22 db. 377.60 P értékben. A csapat vagyoni állapota : mult évi maradvány 381.19 P, az inté­zettől 100.— P, a Bajai Takarékpénztár adománya 50.— P, karácsonyi tom­bola jövedelme 148.33 P, színi előadás tiszta jövedelme 361.35 P, tagsági díjakból 264.80 P, egyéb jövedelem 32.— P. Össszes bevétel 1337.67 P. — Kiadásaink : évközi folyó kiadások 772.40 P, a dunaszekcsői tábor költsé­geinek pótlása 136.76 P, a folyó évi tábor költségeinek pótlása 162.87 P. sszes kiadás 1072.03 P. A pénztári egyenleg 1930 június hó 15-én tehát : bevétel 1337.67 P, kiadás 1062.03 P, pénztármaradvány 265.64 P. (Dr. F, R.)

Next

/
Thumbnails
Contents