Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1928
- 36 — meg határozottan azok fokozott megbecsülése hatja át. Ennek okát megtaláljuk az eseményekben és világnézeti átalakulásokban kétségtelenül gazdag korunkban. Az új tanterv az iskolát az eddiginél is közelebb akarja hozni az élethez. Azért sürgeti az erkölcsi érték megbecsülését, a történelmi érzék fejlesetését, az ifjúságban növelni akarja az eszmék fejlődésére és azok gyakorlati megnyilvánulásaira irányuló fogékonyságot; fel akarja hívni az anyagon túl az emberi szellem történetére vonatkozó figyelmet és tudást; szóval intensiv és positiv tudást akar. A forradalmat követő megújhodásra való törekvés időszakában, tehát jelenünkben, tanügyünket ez az irány jellemzi. Mellőzöm az 1920. évi új rendtartás intézkedéseit, hisz ezek mind csak előfutárjai voltak egy alakjában és hatásában sokkal mélyebb hatású reformnak: az új tantervnek, melyet az 1924. évi jun. 24-én kelt 1924. évi XI. t.-c. körvonalaz. Az új tanterv szerint a középiskolának három faja van : gimnázium, reálgimnázium és reáliskola. Intézetünk az 1924. évi XI. t.-c. értelmében az intézet kegyura és a VKM. között történt megállapodás szerint reálgimnázium lett. A új tanterv az 1924—25. tanévben az I. és V. osztályban lépett életbe. Az első osztályban a változás csak annyi, hogy az órák száma némileg módosul, egyes tantárgyak keretei eltolódnak. Sokkal nagyobb és lényegesebb azonban a változás az ötödik osztályban, ahonnan a görög nyelv és görögpótló irodalom eltűnik és helyükbe a francia nyelv — intézetünk ezt a nyelvet választotta — lép heti 5 órában és a rajz heti 1 órában. Az új tanterv azután évről-évre fokozatosan halad előre. A következő tanévben (1925—26) a II. oszt. megkezdi a német nyelvet heti 3 órában, IV. osztályban folytatódik a francia nyelv heti 5 órában és a rajz heti 1 órában. Az 1926—27. tanévben már az új tanterv a III.és VII. osztályba lép. A III. osztályban új tárgy a fizika heti 2 órában, a VII. oszt. a francia nyelv van heti 4 órában és a rajz 1 órában. Az 1927—28. tanévben pedig az új tanterv érvényesül az egész vonalon; a görög nyelvtől s görögpótló irodalomtól végkép búcsút vesz intézetünk. A IV. osztályban elmarad a rajzoló geometria s helyét heti 2 órában a művészi rajz foglalja el; a VIII. osztályba bevonul a francia nyelv heti 4 órában és a rajz 1 órában. Az új tantervvel tehát intézetünk elvesztette klasszikus jellegét cs reálgimnáziummá lett. Teljes címe: A Ciszterci Rend Bajai III. Béla-reálgimnáziuma. III. Béla magyar király nevével Békefi Rémig dr. zirci apátúr 1922-ben díszítette fel intézetünket, hogy ezzel külsőleg is kinyilvánítsa a nagy király emlékéhez való ragaszkodásunkat, akinek Magyarországba telepítésünket köszönjük. Az új tantervet követtél: az új Utasítások a VKM. 1927. évi nov. 11-én kelt 70.640. sz. rendeletével. Az új tantervvel cs utasításokkal kapcsolatban a nevelés-oktatás terén követett didaktikai és methodikai eljárásunkat nem fejtegetem. Ez csak a tanügyi intézkedések szerint történhetik. A nevelés-oktatás lényege a vallás-erkölcsi és művészi nevelés, az érdeklődés, tudásvágy és figyelem felébresztése, a törvény, rend, az igazság keresése, az emberi lélek önértékének felismerésére való törekvés felkeltése, hogy a társadalom vallásos, jellemes, kötelességtudó, önfeláldozó, allruisztikus elvekkel megtöltött, hasznos munkát végző és értelmileg fejlett generációt kapjon. Ha ilyen generáció veszi át majdan a vezetést, a nemzet jövőjét