Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1928

— 88 — Hálásan említjük e helyen is azt a bizalmat, ragaszkodást és szeretetet, amelyet e város szü'öközönsége intézetünk és tanárai iránt a lefolyt ötven év alatt, de az utolsó válságos év napjaiban is tanúsított. Midőn ezt kellő­képpen értékeljük, azzal elismerjük, mily nagy adósságot vállalunk magunkra, mikor a szülőktől átvesszük gyermekeiket. Azért nyíltan valljuk, hogy a bizalom fizetsége csak a folytonos önképzéssel táplált tudás lehet, a ragasz­kodás ellenértéke a nevelői és tanítói munkának lélekkel való végzése, a szeretet viszonzása pedig annak a szeretetnek visszhangja lehet csupán, mely két ezredév óta hallatszik a júdeai dombokról: Engedjétek hozzám jönni a kisdedeket. Ezekkel a gondolatokkal lépünk át az ötvenedik év fordulóján. A tanári testület. 1, Hatóságok A bajai III. Béla-reálgimnázium fenntartója a Ciszterci Rend Zirci Kongregációja. Kegyura: dr. Werner Adolf, zirci apátúr. Tanulmányi tekintetben az intézet a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium vezetése alatt áll. Vallás- és közoktatásügyi miniszter : dr. Klebelsberg Kunó gróf; a minisztérium középiskolai ügyosztályának fő­nöke : dr. Kornis Gyula, államtitkár. Intézetünk a szegedi tankerületi kir. főigazgatóság alá tartozik. A tankerület ideiglenes vezetője : dr. Kaufmann György, kir. igazgató. 2. Tanári kar. a) Igazgatóság: Dr. Tordai Ányos, ciszt. r. áldozópap, oki. r. tanár, igazgató, a Tóth Kálmán-Önképzőkör elnöke. Tanította a magyar nyelvet a VIII. osz­tályban. — Heti óraszáma 3. — Tanít 27 éve. Holczinger Titusz, ciszt. r. áld., oki. r. t., igazgatóhelyettes. Taní­totta a latin nyelvet az V., a német nyelvet a III., V. VII. osztályban. — H. ó. 14. — Tanít 19 é. b) Nyugalmazott tanárok : Dr. Molnár Samu, ciszt. r. áld., oki. r. t. — Tanított 37 évig, nyugalomban van 2 éve. Székely Károly, ciszt. r. áld., kir. igazgató, oki. r. t. -— Tanított 46 évig, nyugalomban van 7 éve. c) A tanári testület rendes tagjai: Barta Lénárd, ciszt. r. áld., oki. r. t., a II. o. főnöke. Tanította a latin ny. a II., a francia nyelvet a VI. és VII. o. — H. ó. 15, — T. 8 é.

Next

/
Thumbnails
Contents