Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1928

- ié hagyta, de az ő nemes nevét is hálával kell említenünk, akinek lelkéből először fakadt a mentő gondolat. A kom nunizmus bukása után a zirci apátság a visszatérítésre nézve történt megállapodás szerint a megszállás végéig időnkint az érsekséggel elszámolt. A megszállás első évét jun. 29-én fejeztük be.. A szerb hatalomban meg volt ugyan a szándék, hogy az évvégi hivatalos munka irányítását kezébe veszi, azonban az igazgató megelőzte a szándékot. így a körülményekhez képest elég szerencsésen befejeztük az iskolai évet, de megmaradt a szomorúan búsongó érzés : a jövő sejtése. Szálltak ugyan hírek szájrólszájra, mint ilyenkor szokott, akárhányszor határozott dátumokkal a szerbek kivonulásáról, de a vizsgálódó lélek a szerbek berendezkedésében és elbizakodott magatartásában megérezte, hogy ők még biztos tudatában vannak annak, hogy napjuk még nem áldozott le a háromszögben és a mi megpróbáltatásunknak nincs vége. így is történt. Nagy a készülődés, sürgés-forgás a szerb portán, a városházán. A szerbek fényes ünnepély keretében akarták megünnepelni Petár király nevenapját. Elrendelték a házak feldíszítését, a zászlók kitűzését, az esti kivilágítást. Követelték, hogy napján minden testület küldöttségileg vegyen részt az istentiszteleten s utána hodoló aláírást adjon. Ezt egy magyar ember sem tette meg, sőt a bunyevácok is nagy részben távoltartották magukat az ünnepségtől, legföljebb a külső városrészekben hirdette egy-két póznára erősített rongydarab vagy nadrágszár Petár király dicsőségét. Valami mégis jutott nekünk is, az ünneprontóknak az ünnepségből: a bosszúállás. Az ünnep éjtszakáján bezúzták valamennyi hozzáférhető ablakot a belvárosban. Betördelték a gimnázium ablakait is. A rendház lerollózott ablakai kettő kivételével megmenekültek a barbár pusztítástól. Az emeleti ablakokra repült egy-két kődobás nem tett kárt. Hogy a szerbek megelégedtek dühük és bosszújuk nyomának otthagyásával : a Vix-féle távirat respektálására vihető vissza. Ez kitűnik abból is, hogy a gimnázium állandó herce-hurcának volt színhelye, míg a rendházat soha bántani nem merték. Pedig beszéltek, legalább ís terjesztették a híreket, a rendház földszintjének lefoglalásáról, sűrűen hangoztatták a házkutatást, de az ijesztgető és nyugtalanító hírek terjesztésénél többre vetemedni nem bátorkodtak. Az ablakbeverést követte az állatrekvirálás. Petár neve napját követő vasárnapon lovaskafonák hajtották el a legelőről a város állatállományát. Hajcsárok voltak az úton-útfclen elfogott, a kávéházakból kihúzott emberek. A szokatlan foglalkozástól csak búsás összeg árán lehetett szabadulni. Ami Baján történt, az történt az egész háromszögben. Ez csupán rablás volt, bár a szerbek az ünneprontással hozták kapcsolatba. Az állatrekvirálásnak hivatalos színezetét természetesen tagadták Belgrádban is. Ilyen őrült események nem történtek többé, de a rettegés nyoma még sokáig ott maradt a lelkekben. Ez az utolsó esemény nem tartozik szorosan intézetünk életéhez, de vele előre vetette árnyékát az 1919—20. iskolai év története. Éppen a beírások kezdődtek. Szülők és tanulók helyett szerb ka-