Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1928

- f4 -rkörülö.ttünk mindenütt, ahová csak tekintettünk. Az sem lepett meg bennünket, hogy itt-ott, ahol rubelt sejtettünk, sterlinget találtunk egy-egy balkáni esemény háta mögött. Amit az orosz művelt sötétben, azt űzte impertinens nyiltsággal a perfid Szerbia az annektált tartományokban. A hivatalos Szerbia tudott a Narodna Obrana terveiről és a trónörökös és felesége megölésére, mint valami nemzeti ünnepre készülődött egész Szerbia. Szerbia magaviselete a merénylet után provokálta Ausztria-Magyarországot s a monarchia egy hónapig tartó latolgatás és alkudozás után hadat üzent Szerbiának (1914 jul. 28). Állt a harc. Nagyobb vonalon, mint amekkora darabját a földnek egyáltalában ismerték a legvéresebb háború idején. Csodára születtünk, rettentő és gyönyörű csodájára annak, hogy amint a hegység valamennyi patakja egyetlen folyóba ömlik, úgy patakzott bele a világháború beteljesült gondolatába mindaz, amit ember évszázadokon át munkában, erkölcsben, tudásban magából kitermelt. A világháborút felidéző okok milliónyi apró erecskék gyanánt patakzottak bele néhány nagy tényező megdagadt folyamába, milyen Oroszország hagyományos terjeszkedési vágya a meleg tengerek felé, Anglia és Németország gazdasági versengése és a francia politika revánsgondolata meggyarapodva a marokkói kérdés puskaporos anyagával. Szorongó és izgalmas lelkiállapot borongó érzései közt virradt fel az 1914—15. iskolai év hajnala. Világégésben, vérzivatarban állt tanáraival és növendékeivel az iskola, melynek belső és külső munkáságára rányomta a háború a maga jellegzetes bélyegét. Azért először is két ténnyel kell leszámolnunk : mily hatást gyakorolt a háború intézetünkre és ez hogyan kapcsolódott bele a háborús hatásokba. A titáni küzdelmek érdekhullámai nem kerülték ki iskolánkat sem. Ez egész természetes, amit nem lehet, de nem is kell magyarázni. Nemzeti becsületünkről, állami fennmaradásunkról volt szó, azért a nemzeti érdek, jövőnk sorsa követelte, hogy minden tényező együtt legyen. Akkor a háború volt minden és semmi más, ez volt jelenünk és jövőnk. A jelent meg kell mentenünk, hogy biztosítsuk a jövőt: ez volt az első és legfőbb feladat, szent kötelesség. Az érzés ragadta magához a nemzetet: az iskolát is. Senki sem maradhatott puha-tétlenül, midőn eleven ereje érvényesülésének órája ütött. Az első lelkesedés után elkövetkeztek a háborúnak kétségtől, aggodalmaktól megzavart órái is. Mélységes fájdalommal látta mindenki a honfivérnek s az özvegyek és árvák könnyeinek bőséges omlását. A kötelesség érzése lobogott ugyan minden magyar szívben, ügyünk igazságos voltába vetett végső diadalunk reménye a háború megindulásakor a diadalmas örömpírt varázsolta még az arcokra, megedzette a szíveket, megacélozta ugyan a karokat, mégis a háborúnak napról-napra, időről-időre növekedő óriási méretei, annak iszonyatosságai lassankint ráfeküdtek a kedélyekre, hiszen a harc népek, a huszadik század népeinek csatájává fejlődött. Folyt a földön, a föld alatt, vízen és víz alatt, a levegőben. Nem hiába rettegtük évtizedeken át árnyékát, borzadtunk nevétől és elhervadt minden energiánk, ha lehelete érintett bennünket. Megtörtént és ráeszméltünk, hogy hamis volt róla minden képzeletünk, hazug minden filozofiánk, üres émelygés valamennyi frázisunk és tehetetlen minden kísérlet, mely szalmaszálat akart keresztbe fektetni a zúduló lavina útján.