Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1928

- 100 ­nők Frank László, titkár Halas Gyula, jegyző Vándor Gyula, pénztáros Éber Géza, ellenőr Vadász Gyula VlIL, szertáros Muity János VII. o. lett. A sportkör kebelében 6 szakosztály működött. Különösen ki kell emelnünk az asztali-tennisz szakosztály működését, ez a tél folyamán nagy körmérkőzést is rendezett. Szép élet folyt a korcsolya szakosztályban is, melynek a tartós jég kiválóan kedvezett. A kosárlabda szakosztály lelkes játékkal fejlesztette a fiuk ügyességét és leleményességét. A szereken való munkát tornászóink kedvvel végezték, hasonló lelkesedéssel forgatták a ma­gyar dicsőség fegyverét, a kardot. Hetenként kétszer 2—2 órára jöttek össze a sportköri tagok a szak­tanár jelenlétében. Dicsérettel említjük meg, hogy ebben az évben az intézet minden tanulója megvette a „Mors" jelvényes fekete-fehér formaruhát, Hisszük, hogy Mors jelvényes fiainkat nem a külső, hanem a belső tartalom irányítja éle­tük minden vonatkozásában, hogy árva nemzetünknek majdan egészlelkü, keménytestű polgárai lehessenek. Beszereztünk ez évben is több szakkönyvet, folyóiratot és atlétikai eszközöket. A kör vagyona: maradék a múlt évről: 51.95 P, ez évi juta­lék: 321.60 P, összesen: 373.55 P. Kiadás: folyóiratokra: 28 P, sportsze­rekre: 311.40 P, összesen: 339.40 P. Maradvány: 34.15 P takarékkönyvben. (V. R.)

Next

/
Thumbnails
Contents