Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1927
- lg hagyományokat a termekben, a folyosókon, az udvaron, de amennyire figyelemmel kísérhettük, ifjaink az intézeten kívül sem feledkeztek meg cisztercita-diák-voltukról. E pontban mégis fokozottabb ellenőrzésre kérjük a szülőket és gondviselőket. Készítsenek a tanulók számára délutáni órarendet és gondosan őrködjenek annak pontos megtartásán. Kevesebb lesz a céltalanul kóborló, tiltott helyeken és tiltott pajtásokkal sportoló diák és több lesz a kötelességteljesítő, becsületesen dolgozó tanuló. Gyerekes csínyek, meggondolatlan fegyelmetlenségek meg-megakadtak ugyan, de komolyabb eljárásra nem volt szükség az egész év folyamán. Mégis érezzük, hogy a fegyelem terén még mindig van teendőnk, s egybenmásban hathatósan kell kérnünk a szülői ház segítségét. Pl. a komoly lelkiség, a céltudatos összeszedettség nem tűri a nyegleséget, a hányiveti modort, a külsőségekben való cifrálkodást. Újra meg újra ismételjük: az iskola a komoly munka háza és nem divatterem 1 Szívesen adtunk a tanulókról gondos és mindenre kiterjedő tájékoztatást fogadóóráinkon. Meg is szokta már a közönség a fogadó órák rendjét és állandóan szép számmal keresik föl tanári szobánkat. így is van az rendjén. Mert a család és az iskola egymásra vannak utalva és csak megértő, közös munkával tudjuk az ifjú lelket helyes útra irányítani. Ünnepélyeink, liceális előadásaink alkalmával többször fejtegettünk a szülőket érdeklő pedagógiai kérdéseket. Konferenciáink után s más szükséges esetekben is figyelmeztettük a szülőket gyermekeik fegyelmi hibáira vagy a tanulmányi elmaradásra. A tanulmányi előmenetel teljesen elérte, sőt mintha fölül is múlná a békenívót. Akkor a bukottak száma 20 és 25% között mozgott, most ritkán éri el 20 ű/ 0-ot, legtöbbször 15 és 20 közé esik, sőt sokszor 15-nélis kevesebb. Bár még lejjebb szállíthalnók e számot is! Intézetünkben főkép a legalsó osztályok növelik a számot. Nem is csoda: sok köztük a idegen ajkú, vasúton bejáró s a középiskolára általában nem érett gyerek Amenynyire csak lehet, elnézéssel kezeljük a jóakaratú gyöngéket, de viszont iskolánk nívóját leszállítanunk nem szabad. A tanulmányi ügyeket az évben is szándékozott segíteni a VKM-től elrendelt nyolc kötelező filmelőadás. A tanítás ez új eszközéről bevezető cikkünk mond megszívlelendő igazságokat, és itt is megállapíthatjuk, hogy a filmelőadások nagyon kevés szerves összefüggésben állanak az iskola tanító munkájával. A tanuló inkább szórakozásnak tekinti, mint tanulásnak. Mindenesetre azon kell gondolkozni, hogyan lehetne szervesebb kapcsolatot teremteni az eszköz és a cél között. 8. Egészségügy. Egészség dolgában az egész tanév általában kedvezően folyt le. Az igazgatót ugyan mindjárt a tanév második és harmadik hónapjában öt hétig tartotta távol az intézettől betegsége, — ez alatt az iroda vezetését Holczinger Titusz igazgatóhelyettes vette át, a VII. oszt. magyar nyelvi óráit pedig Mészáros Gellért r. tanár látta el szakszerűen —, a tanári kart azonban a hosszabb betegség elkerülte. A tanulók egészségi állapota is jó volt az egész év folyamán. Járványos betegség nem hábor gatta az intézetet s a más természetű betegségi esetek száma sem haladja meg a normális számot.