Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1924

— 22 — jaink ünneplésével, akik között büszkén gyászoljuk az ő régi tanítványait is Apátúr őméltósága mondotta tanítványaink lelkiüdvéért az ünnepélyes gyászmisét s a szerelő szívből fakadt, könnyekig megható avató beszedet is. Minden szava szívből jött, de szívbe is talált: szem nem maradt szára­zon, lélek nem maradt meghatódás nélkül szavai nyomán. Jóságos készsé­gét, intézetünk iránt bizonyított szeretetét hálásan szerető szívvel köszönjük e helyen is. Fehér márványtáblánkon dr. Schuy Qilbert ciszt. tanártársunk és 57 tanítványunk neve ragyog. Fogadja hősi le'kük szívesen hálánk e kicsiny jelét fönséges áldozatukért! Emlékezetül följegyezzük itt, hogy magának az emléktáblának mű­vészi tervét Gáspár János rajztanár készítette, ö vezette az elhelyezés mun­kálatait is. A műkőből készült és szgraffitto-technikával megoldott művészi keret és a csarnok dekoratív kifestésének a gondolata és terve Éber Sándor nyug. tanár- és festőművésztől származott, kivitele pedig fiának, intézetünk VI. oszt. tanulójának : ifj. Éber Sándornak az érdeme- Hálásan kell följe­gyeznünk Baja város nemes Tanácsának áldozatkészségét, amellyel az egész előcsarnok újrafestése által azt valóságos szentéllyé formálta és a Sclwn Zsiga r.-t. igazgatóságának nemes áldozatosságát, amiért anyagi hasznot nem keresve a legméltányosabb árat számította az emléktábla elkészítéseért. így összes költségeink kerek számban 8 millió koronára rúgnak. j) Június 29-én Tedeummal és záróünnepéllyel fejeztük be az évet. Záróbeszédében az igazgató a névmagyarosításnak nemzeti szempontból való nagy jelentőségére hívta fel a szülők figyelmét. 9 Tanulmányi kirándulások. Kirándulást két-két órában vagy fél­napra, főleg tavasszal, sűrűn rendeztek a tanárok, különösen a földrajzi, természetrajzi és fizikai ismeretek szemléltetésére, növény- és bogárgyűjtés, mérés és távlattani gyakorlatok és a helybe'i gyárak megtekintése és tanul­mányozása végett a tanker. kir. főigazgatóságtól elfogadott terv szerint. A csónakázás, fürdés, korcsolyázás és a különféle tornajáték nagyon kedvelt sportja volt ifjúságunknak. Néha még a tanulmányok rovására is! Április 29-én 291 tanulónk utazott át Szekszárdra az igazgató és tíz tanár kíséretében egy teljes napi kirándulásra. Gyönyörű időben indul­tunk és érkeztünk Szentmise után Önképzőkörünk Giray János szobránál emlékünnepélyt tartott, Mészáros Gellért tanárelnök beszédet mondott és ko­szorút helyeztünk a költő szobrára. Megtekintettük szakszerű vezetés mellett a selyemfonó gyárat és a híres múzeumot. Többi programmunkat elmosta a hirtelen támadt eső. E helyen is ismétlem intézetünk hálás köszönetét a szekszárdi m. kir. áll. Garay János-reálgimnázium igazgatójának és tanári karának, akik barátságos vendégszeretettel láttak bennünket és adtak föde­let fiainknak tágas és pompásan fölszerelt tornatermükben. Különvonatunk este 6 órára visszahozott bemünket. A kirándulás szervezője Mohay Ádám r. tanár volt. A kirándulás személyenkint átlag 30 000 K-ba került. 10. Ifjúsági versenyek. Ifjaink négy versenyen vettek részt. Min­denütt becsülettel megállották helyüket és elismerést szereztek az intézetnek. Május 30-án volt Szegeden a tankerületnek a D. M. K. E. rendezte tanulmányi versenye. Három VIII. osztályt végzett tanulónk jelent meg a ver­senyen ; Nyiraty Zsombor a latin nyelvből, Rutscher János a történelemből

Next

/
Thumbnails
Contents