Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1924

- 19 — biztos a vallástani órákat látogatta meg több ízben. — Május 27-én Jílbrecht kir. herceg ő fensége meglátogatván a bajai iskolák ifjúsági Vörös Kereszt­alakulatait. megtekintette hősi halált halt diákjainknak akkor már elkészült emléktábláját és az udvaron a kis I. osztályosok pompás menetgyakorlatait. 5. Az iskola épülete. A tanulók száma. Már múlt évi Értesítőnk elentette a/, örvendetes szókat, hogy „az intézet épületének bővítése terv­jben van" és a VKM. úr kiküldöttei meg is vizsgálták az épületet s meg­győződtek annak hiányairól. Ez ügyben ez iskolai évben nem történt egyéb tapogatózásnál s a kilátások nem sok eredménnyel biztatnak. Pedig a kér­dés égető, az építés ügye hova-hamar elodázhatatlan. Bácska megcsonkítá­sával nem fogyott, sőt évről-évre szaporodik a bajai gimnázium tanuló se­rege. Mióta a város tehetős és okos környéke is hozzánk küldi gyermekeit, folyosóink szűkeknek, termeink kevésnek és kicsinyeknek bizonyulnak. Isko­lánkat a több mint százéves épületben modern intézetté fejleszteni nem lehet. A tulajdonos Tanulmányi-alapnak, a fenntartására kötelezett város­nak, a benne munkálkodó Rendnek, de legelső sorban a magyar ifjúság­nak s a szebb magyar jövőnek érdeke, hogy az épület ügye állandóan szem előtt maradjon és minden tényező összefogjon a kérdés mielőbbi megoldására. Ez iskolai év folyamán is 355 tanulót írtunk be. Még pedig 337 nyilvános és 28 magántanulót. Ám magántanulóink közül is 10 — 12 a fel­sőbbség engedélyével teljesen vagy részben rendesen bejáró volt. Az év­közi beiratkozások és kilépések számbavételével év végén a létszám 337 volt, 315 rendes és 22 magántanuló. 6. Vallás-erkölcsi, fegyelmi ügyek. Vallásgyakorlatainkat a Cisz­terci Rend intézetei számára kiadott egységes vallásgyakorlati szabályzat szerint végeztük. Általában lelki megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy ifjaink tudatos vallásos életet élnek s mivel ezen a téren minden megállás elmaradást jelent, azon leszünk, hogy vallásos érzésüket még jobban fokoz­zuk, még jobban elmélyítsük. A mai idők diáknemzedékében több a biza­lom, az odaadó ragaszkodás nevelői iránt, mint a múltban volt. Ez a biza­lom az alap, amelyen építhetünk. Vallás-erkölcsi téren jelesebb mozzanatok : ifjaink öt ízben végeztek közös szent gyónást: szept. 7-én, nov. 5-én, dec. 20-án, ápr. 4 én és június 21-én; a húsvéti szentgyakorlatokat ápr. 2—4-én tartottuk; okt. 21., 22. s 23-án szentmisét mutattunk be az intézet elhúnyt jótevőiért, tanáraiért és tanulóiért; testületileg vagy képviselettel vettünk részt okt. 6-án, az aradi vértanúk lelkiüdveért mondott gyászmisén, nov. 18-án Csernoch János hercegprímás őeminenciája aranymiséje alkalmával mondott hálaadó szen'misén, dec. 6-án a Kormányzó úr őfőméltósága ne­venapján, febr. 1-én XI. Pius pápa Őszentsége koronázásának évfordulóján és ápr. 1-én IV. Károly király halála évfordulóján mondott szentmisén. — November 1-én részt vett az ifjúság a temetőben a hősök sírjánál rendezett gyászünnepélyen, amely után az énekkar az intézet elhúnyt tanárainak és a tavaly meghalt Mayer Pál II. o. tanulótársuk sírjánál gyászénekekkel rótta le az intézet kegyeletét. — Nov. 2-án temettük intézetünk hősi halottját, Inkei Jenő tart zászlóst, aki 1916-ban az iskola padjaiból ment a harctérre. 1918-ban az olasz fronton halt hősi halált és porai most jutottak a hazai földbe. A temetés szertartását Saád Henrik igazgatóhelyettes végezte, Csaplár Konrád r. tanár pedig megható gyászbeszédet mondott az intézet kedves a*

Next

/
Thumbnails
Contents