Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1924
- 18 — Annyira szerette az intézetet és Baja városát, hogy búcsúzni sem tudott: mi sem búcsúzunk tőle. A lelke itt maradt kedves örökségül kedves intézetének. Kürti Menyhért dr. igazgatóval együtt Egerbe távozott tőh'ink Küzdi Aurél r. tanár is, aki február 1-től a betegsége miatt szabadságolt Rohonczi Mór katedráját töltötte be. Az idő, mit intézetünknél töltött, kevés, de eredményekben gazdag. Tisztelet és nagyrabecsülés fogadta, mikor jött, ez érzések kisérték működése új helyére is. Az új tanári testület egész évben akadálytalanul végezte munkáját. Még betegség vagy másnemű hivatalos elfoglaltság miatt is alig volt szükség helyettesítésre. Hálásan jegyezzük föl itt, liogv Csaplár Konrád r. tanár óráit a római zarándjkút két hetén át Székely Károly, kir. igazgató, nyug. tanár úr látta el fiatalos munkabírással, szakszerű helyettesítéssel. 3. Ügymenet. Az alakuló értekezletet aug. 30-án tartottuk meg. Ugyanaznap tartottuk a javító és pótló vizsgálatokat s a magánvizsgálatok írásbeli részét. A magánvizsgálatok szóbeli része dr. Lippay György tanker. kir. főigazgató úr elnöklete alatt szept. 1-én folyt le. A tanú,ók végleges beírását szept. 1., 2 és 3. napján végeztük. Szept. 4-én ünnepélyes Veni Sancte-val nyitottuk meg az évet. Szept. 5-én törvényolvasással kezdtük meg a tanítást, amelynek nyugodt menetét egész éven át semmi sem zavarta meg. Az I. félévi módszeres tanácskozást szeptember 13-án, a II félévit február 11-én, az ellenőrző értekezletet nov. 28-án és április 28-án tartottuk meg. Az 1. félévi osztályozó értekezlet fanuár 24-én, a II. félévi június 18-án volt. December 11. és 12-én különbözeti és magánvizsgálatokat tartottunk. Az évvégi magánvizsgálatok június 20., 21. s 22 én folytak le ismét a tanker. kir. főigazgató úr elnöklete alatt. Új rendkívüli tárgyként az idén a természetrajzi gyakorlatokat vezettük be heti 2 óraszámmal a tanker. kir. főigazgató úr engedélyével a VI — VIII. o. számára. A Vili. osztályiak vizsgálatai május 9—14., az érettségi írásbeli vizsgálatok május 16., 18. és 19., a szóbeliek június 8, 9. és 10., az I—VII. osztályokban az évvégi összefoglalások június 19—26. napjain voltak. Az érettségi szóbeli vizsgálatokon a V. K. M megbízásából dr. Kaufmann György, a szegedi m. kir. áll Klauzál Gábor-reálgimnázium igazgatója, a vallástani összefoglalásokon dr. Gonczlik Kálmán, pápai kamarás, esperes-plebános, érseki biztos elnökölt. Az iskolaévet június 29-én ünnepies Tedeummal fejezlük be 4. Látogatások. Dr. Lippay György, a szegedi tankerület kir. főigazgatója, hivatalos látogatását október 26 -30. napjain végezte s a 30-án tartott értekezleten közölte tapasztalatait. Mint előbb említettük, még két izben fordult meg az iskolai év alatt intézetünkben: ő vezette a szeptember 1-i és a június 22—23-i szóbeli magánvizsgálatokat. — Az intézet kegyura, dr. Wemer Jídolf zirci apátúr, június 4—9. napjait töltötte körünkben. Minden osztályunkat meglátogatta, minden tanulónkat jóságos szívébe fogadta. — Ugyanakkor dr. Kiss JLbin, apáturunk kíséretében jött rendi főigazgatónk is meglátogatta osztályainkat. — Dr. Gonczlik Kálmán érseki