Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1918-21

í. Az iQtézet l)áron) ^v/i törtet*. (1918/19—1920/21.) Utoljára az 1917/IS. iskolai év végén jelent meg az intézet Krtcsitője. Három éven keresztül (1918/19—1920/21.) a szerb me^száll'tst szenvedtük. Szivünk verését s halkitott szavunkat csak tanítványaink lóghatták- fel; a szü­lőkhöz s az iskolánk élete iránt érdeklődő nagy közönséghez szivünk szavá­val s az igazság betűjével nem szólhattunk. Elnyomóinknak, üldözőinknek s kifosztóinknak kedveset, vagy tőlük tűrtet nem tudtunk írni; lelketlen, száraz adatokat pedig nem akartunk közreadni. Vártuk a keserves idők elmúlását és sorsunk jobbra fordulását. Istennek hála, reményünk, mely a legsötétebb idő­szakokban is éltetett, tartott és erősített bennünket, 1921. aug. 20-án valóra vált. A demarkációs akadály, melyen keresztül az ellenség sűrű szuronyai kö­zött csak a lelkünk járhatott haza, leomljtt, s mi újra egyek lettünk véreink­kel, akik nem tiltják meg, hanem várják a három éven át néma ajak igaz szavát. Az intézet fentartó kegyurának, Béke fi Remit/ dr. zirczi Apát úrnak, rendelkezéséből a három keserves esztendő összefoglaló története szeretné e várakozást kielégíteni s az intézetnek eddig soha meg nem szakadt történeté­ben a nagy ürt betölteni. * * * 1. Az 1918 19. iskolaév lélekben balsejtelmes, aggodalmas érzéssel ugyan, de külső forma szerint még egészen a rendes keretek között s a meg­szokott módon nyílt meg. Az intézet kegyura az évenkint szokásos munkaerő szétosztást Rendjében még megtehette, mely intézetünket annyihen érintette, hogy az egri főgimnáziumhoz 11 évi lelkes és eredményes működés után át­helyezett Bárdos József dr. r. tanár helyére Schuy GUhuit dr. r. tanárt, a lét­szám teljessé kiegészítésére pedig Cser Cézár szakvizsgálatot tett h. tanárt rendelte. Az alakuló gyűlés után (aug. 31.) megtartottuk az évelei (javító, pótló s felvételi) vizsgálatokat, elvégeztük a beírást s a szept. G-án megkez­dett munkát szept. . r)-én ünnepélyes Veni Sancté-val nyitottuk meg. A meg­indult munka, melynek irányítására, illetőleg bírálatára az egész év folyamán a szokásos értekezleteket megtartottuk, azonkívül, hogy könyv- és iskolaszerek hiányában csak nehezen ment, egy hónap elteltével meg is akadt. Az iskolá­nak legnagyobb ellensége, a járványos betegség, okt. 8-tól nov. 24-ig elzárta tnnuló ifjúságiinkat művelődése hajlékától. Két növendékünk, Krausz Imre IV. és VVeidinger Imre VI. oszt. tanuló, áldozatául is esett az országszerte dúló spanyolbetegségnek. Az iskola munkájának ezen hosszú szünete alatt ért véget a világháború. Lelkiállapotunk az egész nemzet lelkiállapota volt. A nemzeti történelem fogja könnybe mártott tollal feljegyezni, hogy amiért annyi vért ontottunk, annyi 1*

Next

/
Thumbnails
Contents