Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1914

8 akiket az intézet ebben az évben bocsátott ki hadiszolgálatra, mert a haza így kivánta. Ezek közül Botos Mihály VII. o. t. már 1ÍH4. év októberében bevonult s mint tizedes vitézül harcolt a kárpáti harcokban. Március havában betegsége miatt kórházba került, most azonban már gyógyultan ezredénél van Székesfehérvárott s várja az időt, amikor újra indulhat a harctérre. Január elején került a kárpáti harctérre Artinger Imre VIII o. magántanuló, a 23. gyalogezred zászlósa, akit hősies viselkedéseért kitüntetésre terjesztettek föl. Közben betegen néhány hetet töltött itthon s most újra Galíciában harcol vitéz seregeinkkel, amelyek hajtják maguk előtt a futó oroszokat. Az 1895-ben és 1896-ban született tanulók március havában népfölkelői szemlén jelentek meg, összesen 13-an s közülök katonai szolgálatra tizenkettőt találtak alkalmasnak, még pedig: Bizony József, Evetovics János, Hippich Frigyes, Kósa Imre, Magyar Kálmán, Rosenberg Miksa, Tolnai Márton, VIII., Jagicza János, Krém Mátyás, Molnár Lukács VII., Gárdonyi Ferenc VI. és Mayer István IV. o. tanulókat. Ezek a VKM. 913/1915. sz. a. kelt rendelete értelmében április hó elején vizsgálat nélkül megkapták osztály-, illetőleg érettségi bizonyítványukat. Ennek a rendeletnek kedvezményét kiterjesztette a VKM. Artinger Imre VIII. o. magántanulóra is, aki október havában tette le a magánvizsgálatot. O is megkapta érettségi bizonyítványát. Katonai szolgálatra alkalmasnak talált ifjaink május hó 15-én vonultak be a katonasághoz. Őket is, ha a körülmények ugy hozzák magukkal, hogy a harctérre kerülnek, meg intézetünk régebbi tanítványait is, akik már hónapok ótá küzdenek hazánkért, szeretettel várjuk vissza s imádkozunk értük, hogy a diadalmas sereggel épen, egészségben térjenek haza, folytatni, illetőleg megkezdeni az alkotó munkát, amely itthon várakozik rájuk. Ha azonban ifjú életüket mégis áldozatul kellene tenniök a haza oltárára, megsiratjuk őket, emiéköket hálás kegyelettel megőrzi az intézet és vigasztalásul fog szolgálni fájdalmunkban az a gondolat, hogy az egyén elveszhet, meghalhat, de a hazának élnie kell örökké. Tanári hivatásunk fontosságának, nemzetfenntartó szerepének tudatában voltunk a múltban is, hiszen ez a tudat adott mindig erőt pályánk nehézségeinek leküzdésére. De különösen most éreztük át ebben az élet-halál küzdelemben, amelyben sorsunk és jövőnk dől el, hogy a döntésben micsoda nagy szerepe van a lelkesedésnek, kötelességtudásnak', fegyelemnek, önfeláldozásnak, szóval mindazon erkölcsi erőknek, amelyeknek életrekeltésében, fejlesztésében annyit fárad az iskola. S minthogy a nemzet sorsa nem csupán a harcmezőkön dől el s a végleges győzelem, amelyben erősen hiszünk, nem biztosítja még a