Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1914
23 A fegyverekkel teli kezek halált hoznak. Az imádságra összekulcsolt kezek az életet eredményezik. Francziaország, térj vissza legszebh napjaid hitéhez! Istent elhagyni annyit tesz, mint tönkremenni, elpusztulni!" Az életre, a többéletre, az állati életen felülemelkedő, eszmék után igazodó, magasabb életre akarjuk nevelni tanítványainkat, arra az életre, amely után kétségbeesésében Lavedan ís kiált, s nem akarjuk a halált, az egyén és a nemzet halálát. Épen azért még fokozottabb mértékben törekedtünk a gondjainkra bízott ifjakat valláserkölcsös szellemben nevelni s öregbíteni bennük az istenfélelmet és a vallásos kötelességek erős érzetét. S minthogy a vallásosságnak csak akkor van értéke, ha tettekben nyilatkozik, nagy gondunk volt arra, hogy tanítványaink hozzászokjanak vallásuk külső gyakorlásához. Ezért lelkiismeretesen résztvettünk az egyháztól előírt vallásgyakorlatokban. Az előadásokat mindenkor imával kezdtük és imával végeztük, déli harangszókor pedig a tanár tanítványaival közösen elímádkozta az „Ur angyalát". A róm. katholikus vallású tanulók az igazgató, a hittanár és az osztályfőnökök vezetése alatt, kivéve a téli hónapokat, naponként fél 8 órakor szentmisét hallgattak, vasár- és ünnepnapokon pedig az egész tanári testülettel jelen voltak 8 órakor a szentmisén, melyet az intézetben szentbeszéd követett. Minthogy az intézetben nem volt olyan nagv terem, ahová egész ifjúságunkat elhelyezhettük volna, külön volt a szentbeszédje a négy alsó és a négy felső osztálynak. Az V—VIII. osztályíaknál Szűcs Aladár dr. hittanár tartotta a szentbeszédet, az I—IV. osztályi tanulóknál pedig Böröcz Marcell dr. tanár. Istentisztelet alatt az ifjúság énekkara az énektanár vezetése alatt vegyes négyeshangú magyar és latin egyházi énekeket adott elő, a szentmise utolsó része alatt pedig a pápáért vagy a királyért himnuszt énekelt. A szentmise végén az egész ifjúság a miséző pappal magyar nyelven mondta el az egyház előírta imádságot. Kath. ifjaink az iskolai év folyamán négyszer végeztek szentgyónást és ugyanannyiszor járultak az Oltáriszentséghez és pedig szeptember 26-án, Szent Imre herceg napján, karácsonykor és húsvétkor; a húsvéti szentgyónást 3 napig tartó szentgyakorlatok előzték meg. Farsang három utolsó napján a szokásos szentségimádást végeztük ifjainkkal. Újév napján résztvettünk a plébánia-templomban tartott istentiszteleten, amikor élet-halál harcát vívó hazánkat az Ur Jézus szentséges Szívének ajánlottuk ; nagyypénteken testületileg vonult ki az intézet a szentsírok látogatására s a keresztjáró napokon a szentmise után elmondtuk a Mindenszentek litániáját a könyörgésekkel.