Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1913

89 tanulók hittani vizsgálatai Vojnits Dániel apátplébános, érseki biztos, jelen­létében folytak le és pedig a VIII. osztályban május hó 8-án, az I.—'VII. osztályban pedig június 12. és 13. napján. c) .4 helyi tontanerseny leírását lásd a X-ik fejezetben. 5. Érintkezés a szülőkkel. Minthogy a tanári testület nevelői és tanítói munkásságának csak akkor lehet igazán eredménye, ha az iskola és a szülői ház egymást megértve, egymással összhangban törekszik az ifjú lelkének megismerésére, alakítására, irányítására, épen azért főtörek­vésünk volt, hogy a szülőkkel és ezek képviselőível állandóan fenntart­suk az érintkezést. Ellenőrző értekezletek után, s amikor csak szükségét láttuk, értesí­tettük a sztiiőket, vagy azok helyettesét gyermekeik előmeneteléről, erköl­csi viseletéről s minden alkalmat felhasználtunk, hogy a szülőket felvilá­gosítsuk, gyermekeik erkölcsi és szellemi fejlődését velük megbeszéljük s nekik tanáccsal és útbaigazítással szolgáljunk. A szülők rendelkezésére állottunk, bármely időben kerestek föl ben­nünket s a VKM. 1098. augusztus 21-én kelt rendelete értelmében a tanári testület minden tagja napot és órát tűzött ki, amikor a gimnázium tanári szobájában a szülőket fogadta, hogy velük a tanulókat illető ügyekről tanácskozhassanak. Az egyes tanárok fogadó napját és óráját a fogadószoba ajtaján kifüggesztettük. Örömmel jegyezhetem föl, hogy a szülők egyre és egyre nagyobb számban keresik föl a fogadó órák alatt a tanárokat. Mindenesetre örvendetes dolog ez, hiszen a szülők gyermekeik jövője érdekében cse­lekszenek, ha az iskolával karöltve, a tanári testülettel egyetértve törek­szenek eljárni s az iskolát gyermekeik boldogulására vonatkozó nehéz munkájában támogatni. 6. As ifjnsági könyvtár forgalmát a következő kimutatás tünteti föl: I. IT. III. IV. V. [ VI. VII. VIII. Az összes nyilvános tanulók száma, a) a négy alsó osz­tályban, b) a négy felső osz­tályban 1-zek közöl hány olvasott ? Kgy tanulóra átlag hány kötet esik ? Hány kötet össze­sen ? Hány tanuló nem olvasott ? o s z t á 1 y b n n Az összes nyilvános tanulók száma, a) a négy alsó osz­tályban, b) a négy felső osz­tályban 1-zek közöl hány olvasott ? Kgy tanulóra átlag hány kötet esik ? Hány kötet össze­sen ? Hány tanuló nem olvasott ? A beírt nyilvá­nos tanulók száma • 59 44 33 I 39 29 1 28 36 19 Az összes nyilvános tanulók száma, a) a négy alsó osz­tályban, b) a négy felső osz­tályban 1-zek közöl hány olvasott ? Kgy tanulóra átlag hány kötet esik ? Hány kötet össze­sen ? Hány tanuló nem olvasott ? Kzek közöl hány olvasott? 49 35 30 I 39 29 2^ 36 19 a) 175 153 8 1368 Összesen hány kötetet? i 320 280 270 ! 498 648 7(15 851 339 b) 112 112 23 2603 — 1 II Összesen : 3971 kötet.

Next

/
Thumbnails
Contents