Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1913

85 B) As intézet működése. 1. Vallás-erkölcsi nevelés. Az intézet tanári kara sohasem elége­dett meg a puszta tanítással, hanem minden eszközt és alkalmat megra­gadott, hogy neveljen s a gyermekek fogékony lelkében ápolja és fej­lessze a vallásos érzést, minden erénynek és nemes erkölcsnek kút­forrását. A vallás-erkölcsös szellem ápolását különösebben és külső módon is nyilvánítottuk azzal, hogy lelkiismeretesen résztvettünk az egyháztól előirt vallásgyakorlatokban. Az előadásokat mindenkor imával kezdtük és imával végeztük, déli harangszókor pedig a tanár tanítványaival kö­zösen elimádkozta az „Ur angyalát". A róm. kath. vallású tanulók az igazgató, a hittanár és az osztályfőnökök vezetése alatt, kivéve a téli hó­napokat, naponkint fél 8-kor szentmisét hallgattak, vasár- és ünnepnapo­kon pedig az egész tanári testülettel jelen voltak 8 órakor a szentmisén, melyet az intézet rajztermében szentbeszéd követett. Istentisztelet alatt az ifjúság énnekkara az énektanár vezetése alatt vegyes négyeshangú magyar és latin egyházi énekeket adott elő, a szentmise utolsó része alatt pedig a pápáért és a királyért himnuszt énekelt. A szentmise végén az egész ifjúság a miséző pappal magyar nyelven mondta el az egyház előírta imádságot. Kath. ifjaink az iskolai év folyamán ötször végeztek szentgyónást és ugyanannyiszor járultak az Oli áriszentséghez és pedig Mária neve­napjának nyolcada alatt, Szent Imre herceg napján, karácsonykor, hús­vétkor és Szent Alajos napján; a húsvéti szentgyónást 3 napig tartó szentgyakorlatok előzték meg. Farsang három utolsó napján a szokásos Szentségimádást végeztük ifjainkkal. Jelen voltunk minden ünnepi isten­tiszteleten, így október 4-én apostoli királyunk őfelségének nevenapján tartott ünnepi hálaadó istentiszteleten és június 8-án I. Ferenc József apostoli királyunk magyar királlyá való koronázásának évfordulóján be­mutatott ünnepi szentmisén. A ker. kath. kegyelet ébrentartása végett egy-egy kis requiemet tartott az intézet elhúnyt jótevőinek, tanárainak és növendékeinek lelki üdveért. Ezenkívül ünnepi szentmiséje volt a tanuló ifjúságnak az iskolai év megnyitásakor, a zirczi apátúrnak, az intézet kegyurának, nevenapján, halottak napján, Szent Imre hercegnek, a magyar kath. ifjúság védő­szentjének, ünnepén, boldogult Erzsébet királyasszonyunk nevenapján, április 16-án, (11-ike helyett) a 48-as törvények szentesítésének évfordulóján, Szent Alajosnak, a kath. ifjúság pártfogójának, s Szent Péter és Pál apos­toloknak ünnepén. Résztvettünk a Szentháromság-vasárnapi és Urnapi egyházi körmenetekben és nagypénteken a szentsírok látogatásában.

Next

/
Thumbnails
Contents