Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1913
84 A Trszkity Mátyás-ösztöndíj ügyében is kétség merült föl. A módosított alapítólevél szerint az ösztöndíj első sorban Trszkitycsaládbeli tanulót illet akár a főgimnáziumba, akár a tanítóképzőbe, akár a polgári iskolába jár. Minthogy három évvel ezelőtt megüresedett az ösztöndíj s Trszkity-családbeli tanuló egyik intézetben sem akadt, az ösztöndíjat Szelczler József főgimnáziumi tanuló kapta meg. Az idén azonban a polgári iskolába jár egy Trszkity-családbeli ifjú, s a család annak a számára követeli az ösztöndíjat, a főgimnázium tanári testülete pedig ragaszkodik ahhoz, hogy továbbra is Szelczler József élvezze az ösztöndíjat, mert az ösztöndíjaknak általában az a lényeges ismertető jelök, hogy élvezőiktől nem vehetők el, amíg arra méltók. Baja thjf. város tanácsa, amely az ösztöndíj odaítélésére van utalva, a tanári kar határozata mellett döntött. c) A segélyesés keretében emlékszem meg arról a három évvel ezelőtt létesített intézményről, amelynek célja szegénysorsu, vidéki tanulóinkon segíteni olyanformán, hogy egyes úri családok mindennap egy-két tanulót látnak vendégül ebéden és vacsorán. Az idén 12 úri család ajánlotta föl szives vendégszeretetét és pedig szonili Ertl József földbirtokos, Fehér .János dr. ügyvéd, Kollár Ágoston könyvkereskedő, Kollár Dezső tb. rendőr-főkapitány, Koller Imre dr. ügyvéd, Lovas József takarékpénztári tisztviselő, özv. Alichits Józsefné úrnő, MüUer József földbirtokos, liiszner Ede tanítóképző-intézeti tanár, Sckerer Károly kereskedő, Telegdy Nándor dr. ny. honvédhuszár-ezredorvos és Tománovits György földbirtokos. Az idén is két szorgalmas, jó viseletű tanulónk: egy III. és egy VII. osztályi volt szívesen látott vendég az említett úri családok asztalánál, mindennap más-más helyen. Jól esik megállapítanom, hogy mind a két növendékünket szeretettel karolták föl és igazi családtagnak tekintették. A föntebb említett úri családok mindegyikének hálás szivvel mond köszönetet az igazgatóság azért a jóságért és szeretetért, amelyben intézetünk két növendékét részesítették. d) Segítő-egyesület. Az intézetben a vallás- és közoktatásügy minisztériumtól jóváhagyott alapszabályokkal ifjúsági segítő-egyesület működik. Az egyesület működésének irányáról, módjáról és vagyonáról a B) 8. c) pontja számol be.