Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1913

53 Mindjárt első látogatása alkalmával kezébe vette az ügyet, de az első évben még inkább csak tanulmányozza a kérdést. 1884-ben azonban már erősebben lép föl s a hivatalos látogatása alkalmával fölvett jegyző­könyvben már halaszthatatlannak jelzi az épület átalakítását. Mert — mint mondja, „az intézeti épület semmiféle tekintetben nem felel meg a kor követelményeinek. Az épület úgy, mint bútorzati felszerelése (asztalok és padok) a legprimitívebb állapotban van, s nem a XIX. század végéről való középiskola, hanem inkább elemi iskola a század elejéről." Épen azért felhívja az igazgatóságot, hogy illetékes helyen sürgesse meg az építkezést. Az 1885-iki főigazgatói látogatás alkalmával már új szempontból világította meg a dolgot, hogy közelebb vigye a megoldáshoz. Azt hallotta s maga is tapasztalta, hogy a tanulók között sok a rövidlátó. Ennek okát az iskolai helyiségek káros hatásában keresi. Most tehát már egészségügyi szempontból sürgeti az épület átalakítását, mert arról a szándékáról, hogy új épületet kapjon a gimnázium, egyelőre le kell mondania. Kijelenti, hogy meggyőződése szerint a főkötelezettség a tanulmányi alapot illeti, de ő megkeresi a városi hatóságot is, meg a zirczi apát jóindulatára is számít. Ha ez a három tényező összefog, reményű, hogy sikerülni fog a dolog. A főigazgató csakugyan megmozgatott mindent; személyes érintke­zésbe lépett az irányadó férfiakkal s a városi hatósággal, s így végre is sikerült neki fölkelteni az érdeklődést. A minisztériumtól felhívás érkezik a városhoz és a főispánhoz, az igazgató pedig megbízást kap, hogy készítsen javaslatot az épületben szükséges javítások és az iskolai bútorok helyreállítására. Mikor a javaslat elkészült, a főigazgató elnöklete alatt június 23-án a hatósági férfiakból és más városi előkelőségekből egy értekezlet alakult, amelyen a gimnázium részéről az igazgató és Lázár Virgil tanár mint jegyző vett részt. Hosszas eszmecsere után végre abban állapodtak meg, hogy az intézeti épület jelen alakjában már a közegészség szempontjából sem tartható fenn tovább, tehát új épületet kell emelni. Drescher Ede polgármester meg is ígéri, hogy az eszmét a városi hatóság fölkarolja s ajánlatot tesz a régi épület megvételére, a tatarozás kötelezettségének megváltására, sőt még hajlandó pénzbeli hozzájá­rulásra is. A bizottság azt is elhatározza, hogy Supka Jeromos zirczi apátot is megkéri, hogy mint harmadik tényező vegyen részt az új épület emelésében.

Next

/
Thumbnails
Contents