Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1913
52 Legelőször is a gimnázium épületének kérdését kell megoldani. Amint a ciszterci rend átveszi a gimnáziumot, rögtön megindul a mozgalom az épület újjáalakítása érdekében. Gebaur Izor igazgató személyesen tesz jelentést Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszternek, aki maga jön le megvizsgálni az állapotokat. Trefort belátja, hogy a helyzet tarthatatlan, s meg is ígéri, hogy a szükséges átalakításokat a tanulmányi alap terhére foganatosítani fogja. A miniszter megbízásából nem sokára le is jön Rajára Hanzeli János, az államépítészeti hivatal kiküldötte, aki fölméri az épületet, tervet és költségvetést készít s azzal a bíztató Ígérettel vesz búcsút a tanári testülettől, hogy jogos és méltányos kívánságuk rövid időn belül teljesülni fog. Azonban a remény nem vált valóra. A tanulmányi alap zilált anyagi helyzete lehetetlenné tette a terv kivitelét ; lélretették és többé nem is gondoltak rá. 1882 március havában Mészáros Nándor, szegedi tankerületi kir. főigazgató, az intézetnél hivatalos látogatását végezvén, a tanácskozás alkalmával szóba került az intézet épületének állapota, s a főigazgató azt ajánlotta, hogy „a tanári testület tegyen újból egy jól megokolt felterjesztést a kormányhoz s kérje az intézet épületének a megfelelő állapotba való hozatalát". A tanári testület nevében Szenczy Győző igazgató egy jól megokolt fölterjesztésben fordult a miniszterhez s hivatkozva régebben tett ígéretére, kéri, hogy a magyar kultúra érdekébe.i „ne hagyja az árvaság és elhagyatottság sorsára jutni a nemzeti közművelődés terén már geográfiái helyzeténél fogva is oly szép hivatással bíró bajai főgimnáziumot" és legyen rajta, hogy „az intézetnek legyen a tanügy céljainak megfelelő alkalmas épülete, ahol a tanítás sikeréhez szükséges eszközöket el lehessen helyezni". Mikor a felterjesztésre sokáig nem érkezett válasz, az igazgató a zirczi apát megbízásából az 1882. év őszén felment Budapestre, hogy személyesen adja elő kérelmét a miniszternél. Trefort Ágoston kegyesen fogadta az igazgatót, előterjesztését meghallgatta s még ugyanazon év november havában Wébert, az államépítészeti hivatal főnökét, leküldötte Bajára. Wéber is megvizsgálta az épületet s megcsinálta a tervrajzot és a költségvetést, de ez a tervrajz is az előbbinek a sorsára jutott, s megint nem történt semmi. A tanári kar azonban nem nyugodott s törekvéseiben igen erős támogatást talált Fehér Ipolyban, aki 1882-ben Mészáros Nándor után a szegedi tankerület élére került.