Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1913

37 A 43 pályázó közöl a következőket választották meg: Kurka Károly bajai káplánt, Petter István hajósi káplánt, Csicsáky József almási káplánt, Popovics Demetert, Hoffmann Alajos orvostudort, Krsztics Miklóst, Horváth Ferenc jankováczi káplánt, Greifenek Boldizsárt, Navratil Ödön csávolyi káplánt, Gauzer János németbólyi káplánt, Schlauk Károly temesvári káplánt és Csamáry József bezdáni káplánt. Az iskola igazgatását Csicsáky Józsefre bízták, akiben mint theolo­giai doktorban és tanárban elegendő biztosítékot láttak az intézet ügyei­nek vezetésére. A választások alkalmával a Szent Ferenc-rend tagjait teljesen mellőzték. Ennek okául a városi hatóság azt hozta fel, hogy mikor felszólí­tották a jelenleg működő tanárokat, vájjon készek-e letenni egy év múlva a tanári vizsgálatot, nem adtak határozott feleletet. Ezenkívül a pályázatban résztvevő Szent Ferenc-rendiek kijelentették, hogy ők csak az alsó négy osztályban vállalnák el a tanítást; már pedig a szakrend­szer szerint minden tanárnak képesnek kell lennie, hogy akár az alsó, akár a felső osztályokban tanítson. Végűi a pályázók azt is felemlítették, hogy ők csak magyar vagy latin nyelven tudnak tanítani, németül pedig nem tudnak. Október 17-én az iskolahatóság, ahová a választás eredményét föl­terjesztették, értesítette a városi hatóságot, hogy a közoktatási miniszté­riumtól mindezideig nem érkezett rendelet a bajai nyolcosztályú gimná­zium megnyitására vonatkozólag. Addig is, míg az megérkezik, meg kell nyitni az alsó négy osztályt, s ezeknek vezetésére a megválasztott 12 tanárból 6-ot választott ki és erősített meg, és pedig igazgatónak és a görög nyelv tanárának Csicsáky Józsefet, a hittan és a magyar nyelv tanárának Kurka Károlyt, a természetrajz, természettan és a német nyelv tanárának Hoffmann Alajost, történelem- és számtan-tanárnak Horváth Ferencet, a latin- és német nyelv tanárának Gauser Jánost s az I. és II. osztályban a földrajz és történelem, a III. és IV. osztályban pedig a latin nyelv tanárának Csamáry Józsefet. A városi hatóság az igazgatónak 860 pengő forintot, a tanároknak pedig egyenként 660 pengő forintot szavazott meg s november hó 1-étől kezdve fizetésöket ki is utalta a városi pénztárnál. Az így megalakult tanári testület megkezdette működését. Az uj igazgató, Csicsáky József dr., kalocsai egyházmegyei áldozó­pap, október 29-ére tűzte ki a Veni Sancté-t. Október 28-án azonban levél érkezett tőle, amelyben bejelentette, hogy állását nem foglalhatja el, mert a temesvári cs. kir. iskolahatóság fölfüggesztette őt állásától. Arról van vádolva a kormány előtt, hogy forradalmi szellemű és a szabadságharcban résztvett,

Next

/
Thumbnails
Contents