Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1913
108 sétányaival, csalódásig híven utánzott sziklacsoportjaival és északsarki vidékeivel, tavaival s ízléses épületeivel a különböző éghajlatok, életkörülmények között élő állatok számára. Az aquariumban a tenger mélyén élő állatok furcsa világával, a pálmaházban pedig a trópusok buja flórájával ismerkedtünk meg. Dél volt, mikor ismét összegyülekeztünk a főbejáratnál, ahonnan földalatti villamoson a „Kis pipa" vendéglőbe siettünk; ott már terített asztal várt reánk. Délután a Marga.:. - igetre tettünk kirándulást helyihajóval. Sétáltunk a kies fekvésű sziget árnyas fasorai között, megpihentünk Arany János kedvelt fái alatt, megtekintettük a művclődéstörténetileg különösen nevezetes Margit-kolostor romjait, a vízesést, az országszerte híres kertészetet. A jól és kellemesen eltöltött napot a Beketow-cirkusz kitűnő előadásán való részvétellel fejeztük be. Előadás után — hogy a főváros mozgalmas esti életét is lássák — a tanulók gyalogszerrel tértek vissza Horánszky-utcai szállásukra s a nap eredményeivel elégedetten, azonban jócskán kifáradva hajtották álomra fejüket katonás fekvőhelyeiken. Másnap csak egy délelőtt állott rendelkezésünkre, tehát jól meg kellett választani sétánk irányát. A v.zető tanárok választása az országházra és a halászbástyára esett. Utunk a tudomány-egyetem mellett és a szabadság-téren keresztül vezetett az országházhoz. A parlament hatalmas gót méreteivel, kupolájával, árkádjaival mélyen megillette tanulóink lelkét. Bebocsátást nyerve végig néztük az összes megtekinthető helyiségeket. A palota legszebb lokalitása a „kupolaterem" Lotz gyönyörű allegorikus jeleneteket ábrázoló freskóival s monumentális lépcsőzetével. Nem annyira pazar diszítésüek, de ép oly impozánsak az országgyűlés két házának termei. Megálltunk a Dunára néző nagyszerű terraszon, melyről kitekintve, a hatalmas folyam száz meg száz fürgébbnél-fürgébb hajójával, csónakjával, pompás hídjaival, a budai oldal gyönyörű, majdnem elragadó kilátásával, a Gellérthegy ősi citadellájával, oldalán Szent Gellért hatalmas ércszobrával, páratlanul szép panorámává olvad eggyé. Az országház főbejáratával szemben emelkedik az igazságügyi palota, tetejének homlokzatát díszítő trigával, melynek szekerén Apolló az igazság fáklyáját emeli az ég felé; tőle csak egy szűk utca választja el a Kúria renaissance stílű monumentális épületét. Mielőtt eltávoztunk volna az országház-térről, nem kerülte el figyelmünket gróf Andrássv Gyulának lovasszobra sem ! Hogy a parlament terraszáról szerzett képünk teljes legyen, átmentünk Budára s megtekintettük a történeti nevezetességű Mátyás-templomot. Miután misztikus félhomályából újra a szabad ég alá kerültünk, előttünk állt Szent István király lovasszobra és ott találtuk magunkat a