Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1913

107 pestre irányított kirándulást s azt szerencsésen és sikerrel meg is valósította. -íunius 24-én délután indult útnak a Dunagőzhajózási Társaság hajóján az intézetnek 22, inkább alsóbb osztálvi tanulója Palotai Irén, Tordai Ányos dr. és Vágó Iie-sö tanárok vezetése alatt. Aki még nem részesült abban a szerencsében, hogy egy forró nyári nap délutánján a vasút füst- és olajszaga, vagy az országút porfelhője helyett tiszta, pormentes levegőt szívhasson és mégis utazzon, hogy a füledt és szűk vasúti „fülke" helyett szabadon mozoghasson a haj3 fedélzetén, hogy a vidék szemléletére ne kelljen kihajolnia a vasúti kocsi kényelmetlenül szűk ablakán, hanem szabadon, minden „kihajolni veszélyes" figyelmeztetés nélkül bámulhassa a szabad természetet — annak hiába mondanám el az élvezetet, gyönyört, örömet, melyet a hajón az ember ilyenkor élvez. Víz ellen haladva lassú tempóban hagytuk el egymásután a kisebb-nagyobb dunamenti falvakat, kikötőket. Vidám énekkel, játékkal, tréfálkozással telt el a délután. A levegő lassan lehűlt, a nap, ez a tüzes golyó, mindinkább a látóhatár felé gurult, vérvörös sugaraival bearanyozva a Dunának hűvös szellő verte fodrait. Sötétedni kezdett, mindenki a hajó belsejébe vonult s az ott elköltött vacsora után a kirándulók nyugovóra tértek. Az éj és vele a csendesség nem sokáig tartott. Alig kezdte meg ugyanis a „rózsaujjú hajnal" döntő csatáját a sötétséggel, már is talpon volt a kis diák-sereg, meglepődve nézte a fővárosnak a reggeli ködből kibontakozó dunaparti palotasorát, gyönyörködött a budai oldal nyújtotta fenséges tájképben s csodálkozva bámulta a Duna hátán mintegy varázsütésre meginduló nyüzsgő, forgalmas életet. Szinte fájt, hogy az idő sürgetett a kiszállásra ; azzal a vigasztalással lépdeltünk a VIII. kerületi főreáliskolában a Főváros Tanácsa által kijelölt szállásunk felé, hogy visszatérőben még egyszer gyönyörködhetünk e képben. A szükséges tisztálkodás és a „Tőkés kávéház" terraszán elköltött reggeli után kisebb csoportokra oszolva Budapest legújabb nevezetessége, az állatkert felé irányítottuk lépteinket. Utunk a József-kőrúton és az Andrássy-úton vitt végig; ezek palotasorai méltán ragadták meg növendékeink fogékony szivét-lelkét. Nem kevésbbé kötötte le figyelmüket az Andrássy-ut végén felállított — sajnos még mindig épülő félben levő — milleniumi emlékobeliszk, a mögötte félkörben húzódó s a magyar királyok szobrait rejtegető oszlopcsarnokkal. A délelőtt hátralevő része az állatkertben telt el, hol ismét kisebb csoportokra oszolva egy-egy tanár vezetése és felvilágosító-magyarázó megjegyzései mellett kóboroltuk be az óriási, szép parkot, gyönyörű